Csak a válogatókat tartják meg

doszerk - 2020. március 20. 8:00

A válogatók kivételével minden versenyt törölt május 31-ig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a koronavírus-járvány miatt.

Az MKKSZ közösségi oldalán megjelent rendelkezés szerint a törlés érinti a május közepére tervezett maratoni országos bajnokságot is. A Schmidt Gábor szövetségi elnök által aláírt dokumentumból kiderül, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel a felnőtt, az utánpótlás és a parakenu felkészülési programokat is átdolgozzák, ennek részeként változik az olimpiai és paralimpiai válogatás menetrendje is. Schmidt Gábor az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta: a kontinentális kvalifikáció törlésével arra számítanak, hogy a világbajnokság vagy a 2018-as Európa-bajnokság alapján osztják el a kvótákat, ami azt jelentené, hogy "mi további kvótákat fogunk kapni".

Kép forrása: MKKSZ

Az európai kvalifikációs verseny kiesésével immár nem sürgető a válogatók megtartása, amelyeknek véleménye szerint június elején-közepén kell sorra kerülniük. Boros Gergely szakmai igazgató kérésére a szövetségi kapitányok már megkezdték az egyeztetéseket az érintett edzőkkel, és Faludy Andrással, a versenysport bizottság vezetőjével a tervezett módosításokról, amelyekhez elnökségi jóváhagyás szükséges. Hüttner Csaba szövetségi kapitány az M1-nek kiemelte: azok a válogatott versenyzők, akiknek negatív a vírustesztjük, közösen, egy egészséges, nyugodt közegben, "kvázi egy karanténban" folytathatják a felkészülésüket. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szerdán szintén törölte vagy elhalasztotta valamennyi versenyét május végéig.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Elvárható a három pont megszerzése

Elvárható a három pont megszerzése

2024. már. 29.

A tabellán nyolcadik Tatabánya otthonában folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután négy órától.

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.