Dunaújváros Hetilap

Csak előre: üdítővel segített a kórháznak a Dózsa Mozicentrum

Öcaline - 2020. március 24. 14:11

Ezer palack üdítőt ajánlott fel a a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórháznak a Dózsa Mozicentrum, értesült a DO. Az adományt a a városvezetés támogatásával és a DVG Zrt. segítségével már le is szállították – és ez csak a kezdet. Csak előre, minden segítség számít!

Remek együttműködésről tudósította honlapunkat Szalai Attila, a Dózsa Mozicentrum Kft. társtulajdonosa: a mozit üzemeltető cég ezer palack üdítőt ajánlott fel a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórháznak. A rendkívüli ellátmányt a városvezetés támogatásával, a DVG Zrt. segítségével le is szállították a gyógyító komplexumnak.
A mozi társtulajdonosa érdeklődésünkre kiemelte, hogy a járvány terjedésének kezdetén elrendelt veszélyhelyzetben az első dunaújvárosi intézményként szüntették be tevékenységüket – többgyermekes lokálaptrióta szülőkként érezve felelősséget a közönség iránt. Szalai Attila érdeklődésünkre hangsúlyozta, a mostani adomány csak az első volt a tervezett együttműködés, segítségnyújtás terén:
– Felajánlottuk a kórháznak egyéb erőforrásainkat – sörpadokat, rendezvénysátrat, hangosbeszélőt és két darab 3D-s nyomtató nyomtatási kapacitását is a gyógyító, munka szolgálatába állíthat az intézmény. Ezek felhasználásáról a későbbiekben egyeztetünk.

Azt már csak én teszem mindehhez: köszönet az együttműködésért, tényleg minden segítség számít!

Kapcsolódó tartalom:

Csak előre – közösségi kezdeményezések a DO-n (katt) >>

(Fotó: DMC)

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.