Országos helyzetkép: 58 főre nőtt a fertőzött betegek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 58 főre nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma, adta hírül percekkel ezelőtt a kormányzati operatív törzs portálja.
A friss összegzés főadata egy másik nézőpontból igazán elkeserítő: az elmúlt napok trendje szerint napi 25-34 százalékpontos (!!!) a növekedés, és azt is érdemes bekalkulálni, hogy még csak a járvány elején tartunk, ráadásul az adat csupán az igazolt fertőzöttek számára vonatkozik. Ezek a mutatók egyértelműen alátámasztják, amit dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn bejelentett: a járvány második szakaszához érkeztünk, amikor az egyedi fertőzések után már megkezdődött a vírus közösségi terjedése, amely azt jelenti, hogy már nem lehet minden fertőzöttről pontosan megmondani, hogy kitől kapta a fertőzést.
Hazánkban a diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttetek száma elérte az 58 főt, közülük 9 iráni, 1 brit, 1 kazah és 47 magyar állampolgár – hétfőn a második iráni gyógyult is távozott a kórházból.
Kapcsolódó anyagok
A ma életbe lépő dunaújvárosi intézkedésekről itt írtunk legutóbb:
Városi lépéssor + felhívás az együttműködésre (katt) >>
A Magyar Vöröskereszt tájékoztató anyagai alapján készült webgaléria:
Így csökkentsd a járvány terjedésének esélyét (katt) >>
A Vöröskereszt és a Szívességfal együttműködése
Felhívás + túlféltő protokoll a DO-n (katt) >>
(Forrás és fotó: koronavirus.gov.hu)
A rovat további hírei: Közélet
A segítségnyújtás nem időszakhoz vagy évszakhoz kötött
2024. szep. 12.
Dunaújváros vezetése számos területen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, szem előtt tartva a szociális érzékenységet, a rászorultak segítését, hogy városunk jó példát mutathasson ezen a területen is.
Még belegondolni is durva, de nyakunkon a fűtési szezon!
2024. szep. 11.
Pár napja még meg akarunk főni, de a naptár nagy úr – hivatalosan vasárnaptól elvi lehetőség adódik a fűtésre. Itt a DVG közleménye – minden fontos tudnivalóval!
Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat
2024. szep. 10.
Amint arról már beszámoltunk, általános-és középiskolásoknak nyújt egyszeri, 6 ezer forintos támogatást az önkormányzat. A támogatási igényeket folyamatosan, egészen október 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály Szociális Osztályán, ügyfélfogadási időben.
DSTV: rongálással a józan ész ellen
2024. szep. 09.
Nem mindennapi rongálássorozatról ad hírt a DSTV összeállítása. Mi visz rá bárkit arra, hogy egymás után több napvitorlát is tönkretegyen a város játszóterein? A kisgyerekeket is érintő oktalan vandalizmus láttán nehéz indulatok nélkül beszélni... Hangkép.
DSTV: a Zója lánybrigád története
2024. szep. 08.
A város- és vasműépítés hőskorába repít vissza a DSTV összegzése. A Zója lánybrigád történetével ismerkedhetünk meg, és a brigádvezető Czanik Klára munkásságába nyertünk betekintést. Az összeállítás végén pedig egy felhívásról is szó esik. Hangkép.
Civil Közoktatási Platform: felháborító lépés a Madách igazgatójának felmentése
2024. szep. 07.
Oktatás = botrány botrány hátán. Úgy tűnik, ez a tanév sem kezdődhet meg kormányzati erőfitogtatás és megfélemlítés nélkül – a Civil Közoktatási Platform a Madách Imre Gimnázium igazgatójának "felháborító és jogszerűtlen" felmentése nyomán adott közre állásfoglalást. A dokumentum szerkesztett változatát közöljük.
Zöld sivatag vagy vadvirágos televény? Ez a kérdés, választhatunk! De gyorsan!
2024. szep. 06.
Pici magból lesz a hatalmas fa: kicsiny, ám annál lelkesebb csapat vett részt az ÖKO Klub Dunaújváros sorozatnyitó eseményén a Kortárs Művészeti Intézetben még múlt csütörtökön. A téma a zöld értékek jelene és jövője volt – tények, tervek, tanulságok, avagy mit tehetünk egyénenként és együtt!?