Dunaújváros Hetilap

Országos helyzetkép: 58 főre nőtt a fertőzött betegek száma

Öcaline - 2020. március 18. 7:21

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 58 főre nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma, adta hírül percekkel ezelőtt a kormányzati operatív törzs portálja.

A friss összegzés főadata egy másik nézőpontból igazán elkeserítő: az elmúlt napok trendje szerint napi 25-34 százalékpontos (!!!) a növekedés, és azt is érdemes bekalkulálni, hogy még csak a járvány elején tartunk, ráadásul az adat csupán az igazolt fertőzöttek számára vonatkozik. Ezek a mutatók egyértelműen alátámasztják, amit dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn bejelentett:  a járvány második szakaszához érkeztünk, amikor az egyedi fertőzések után már megkezdődött a vírus közösségi terjedése, amely azt jelenti, hogy már nem lehet minden fertőzöttről pontosan megmondani, hogy kitől kapta a fertőzést. 
Hazánkban a diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttetek száma elérte az 58 főt, közülük 9 iráni, 1 brit, 1 kazah és 47 magyar állampolgár – hétfőn a második iráni gyógyult is távozott a kórházból.

Kapcsolódó anyagok

A ma életbe lépő dunaújvárosi intézkedésekről itt írtunk legutóbb:

Városi  lépéssor + felhívás az együttműködésre (katt) >>

A Magyar Vöröskereszt tájékoztató anyagai alapján készült webgaléria:

Így csökkentsd a járvány terjedésének esélyét (katt) >>

A Vöröskereszt és a Szívességfal együttműködése

Felhívás + túlféltő protokoll a DO-n (katt) >>
 

(Forrás és fotó: koronavirus.gov.hu)

A rovat további hírei: Közélet

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el. 

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

2024. ápr. 12.

A belső feszültségekkel terhelt dunaújvárosi Fidesz-KDNP-ben tovább mélyültek az ellentétek, miután polgármester-jelöltet állítottak, a KDNP helyi elnöke szerint ugyanis a pártszövetség jelöltje alkalmatlan a feladatra.