Dunaújváros Hetilap

Járvány: 525 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma – 4 idős beteg hunyt el (FRISSÍTVE!)

Öcaline - 2020. április 1. 7:09

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 525 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma;  az elhunytak száma 20 főre emelkedett, négy idős, krónikus betegséggel küzdő, ember halt meg. Frissítés: megjelent a megyei mutatók vírustérképe - Fejérben 

Az operatív törzs friss tájékoztatójából kiderül: négy krónikus betegséggel küzdő idős beteg hunyt el a járvány következtében – mind a négyen szív- és érrendszeri alapbetegségben szenvedtek. Az elhunytak számának növekedése mellett emelkedett a gyógyultak száma is – a hivatalos adatok szerint 40 főre.

Az adatsor mellett ezúttal is figyelmeztet a hivatalos oldal: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a koronavírus. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet, hiszen az azonosított fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy maradjanak otthon az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők – és mindenki, aki csak teheti. Szintén fontos, hogy mindenki tartsa be az ajánlásokat és a múlt szombat óta élő kijárási korlátozásokat.
Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét!

UPDATE 10.30 – vírustérkép, megyei adatokkal!

Az országos adatokat összegző reggeli cikkünk élesítése után publikálták az operatív törsz weboldalán a korábban ígért megyei adatokat. A mellékelt vírustérkép szerint a főváros és Pest megye mellett Győr-Moson Sopron, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számít a legfertőzöttebb területnek: Budapesten 232, Pest megyében 98, a Győr-Moson-Sopron megyében 26, míg Szabolcsban 25 igazolt fertőzöttről tudnak. Fejér megyében az alapadat 13 fertőzött – és mint  a korábbi híradásokból már kiderült, közülük legalább egy fő dunaújvárosi.
Fontos kiegészítéssel élt az operatív törzs oldalán megjelent adatsor kapcsán Dunaújváros önkormányzata: a város hivatalos honlapján publikált közlemény felidézi, hogy amint már arról korábban írtak, a fertőzöttekről a népegészségügyi szerveknek és a kormányzatnak vannak pontos adatai, amiket az önkormányzatokkal nem közölnek. 
Az önkormányzati dokumentum is hangsúlyozza: az 525-ös mutató csak az igazolt fertőzöttek száma, a betegség lappangási ideje ugyanis 2 hét is lehet.

Kérik, hogy mindenki tartsa be a megelőző intézkedéseket, korlátozásokat, higiénés előírásokat!
 

(Forrás: koronavirus.gov.hu)

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.