Dunaújváros Hetilap

Járvány: már 3535 fő fertőzött – Fejér megyében három új eset volt

Öcaline - 2020. május 18. 7:05

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3535 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. A halálozások száma növekedett: 11 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a vörös zónában – hárommal nőtt, 359 fő a fertőzöttek száma. 

Az operatív törzs új közleménye szerint 462 főre emelkedett az elhunytak száma, gyógyultan eddig összesen 1400 fő távozott a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma ismét emelkedett, 1673 fő a tegnapi 1662 után. Növekedett a kórházban ápoltak száma is: 568 lett a tegnapi 562 fő után. A kritikus állapotban lévő betegek száma eggyel csökkent: 47 után jelenleg 46 fő. 
Városi szintű adatokkal továbbra sem szolgál az operatív törzs, naponta frissül viszont a megyei bontású vírustérkép. A friss adatsor szerint Fejér megyében hárommal nőtt az esetszám – 359 fertőzött. Térségünk ezzel együtt még mindig a fertőzött régiók élbolyában szerepel – a főváros és Pest megye után továbbra is harmadik. 

A növekedés ütemét vizsgáló műveleteknél szokás szerint az országos és a megyei főszámokat vettem alapul. A tegnapi 3509 főről mára 3535 főre emelkedett az országos mutató, az arány a tegnapi 1,03  százalékpontos növekedéshez mérten is csökkent: 0,74 százalék. Megyénkben a növekedés mértéke az elmúlt napok ingadozása után az országos átlaghoz közelít: a 356-ról 359-re történt emelkedés – ez 0,84 százalék (vasárnap 0,28 százalékpont, de szombaton 4,41 százalék volt).  
Az operatív törzs összegzése szerint a védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a cél, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsák az életet. Mától vidéken és Pest megyében újabb enyhítések léptek életbe, és a fővárosban is megszűnt a kijárási korlátozás, de továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Ugyanakkor fontos fejlemény, hogy mától a kórházi ellátások újraindításának következő üteme is megtörténik.

Viszont mindig érvényes a fő tétel: csak együtt tehetünk a járvány ellen! 

(Forrás és illusztráció: koronavirus.gov.hu; matek: DO) 
 

A rovat további hírei: Közélet

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)