Dunaújváros Hetilap

Példás összefogás a tiszta Dunaújvárosért!

doszerk - 2020. május 25. 19:26

Az önkormányzat és a városlakók segítségével szépült meg a Rákóczi tér a napokban, miután a lakók közössége a közelmúltban azzal a tervvel kereste meg a városvezetést, hogy együtt szeretnék rendbe tenni lakókörnyezetüket. Meg is valósult szépen.

A kezdeményezés Deák Istvánné szervezésében szökkent szárba, és az ötlethez városunk vezetése is segítséget nyújtott – és lényegében az első szóra a közösségi kezdeményezés mellé állt. A cél nemességéhez nem férhetett kétség, hiszen a közösségi munkálatok kezdeményezői azt vállalták, hogy megszépítik a körzetnek ezt a területét. A lakók összefogása azt is bizonyítja, hogy együtt bármire, sőt, mindenre képesek vagyunk, lehetőnk településünkért, környezetünkért. Mezei Zsolt általános alpolgármester szerint az egyedülálló kezdeményezés egyúttal példaként szolgál, hiszen a szebb, tisztább Dunaújváros mindannyiunk érdeke.

Az alpolgármester azt is hozzátette, a kezdeményezés egyértelműen bizonyítja, hogy a lakosság és a városvezetés együtt szebbé, otthonosabbá teheti városunkat:
– Nagyon boldog vagyok, hogy megvalósult ez a kezdeményezés, és sokan csatlakoztak. Ez is bizonyítja, hogy milyen erős, összetartó közösségben élünk, és hogy együtt bármit meg tudunk valósítani. Az önkormányzat részéről biztosítottuk a takarításhoz szükséges eszközöket: konténereket, szerszámokat például. Ezután pedig már csak arra volt szükség, hogy összejöjjünk, és a kicsiktől a felnőttekig mindenki eljöjjön, és közösen, hatékonyan töltse a napot.

Példás összefogás volt – köszönet érte minden közreműködőnek!

(Fotó: Hankusz Kálmán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.