Dunaújváros Hetilap

Szabó Zsolt: "Amikor csak lehet, hagyjuk hátra az autót!"

doszerk - 2020. május 20. 15:24

Nemcsak a levegő lesz tisztább, de a parkolási nehézségeken is segíthetünk, ha kerékpárral közlekedünk a városban, amikor csak lehet – hívta fel a figyelmet Szabó Zsolt. A jó idő beköszöntével az alpolgármester is bringára pattant és legtöbbször így jár be a hivatalba. 

A gazdasági és koordinációért felelős alpolgármester érdeklődésünkre kiemelte, szeretnék, ha Dunaújváros igazi kerékpáros fellegvár lenne. A városban kicsit a távolságok, nincsenek nagy szintkülönbségek, ezért teljesen ideális terepe a biciklizésnek, nyomatékosította Szabó Zsolt:
– Amikor csak lehet, hagyjuk hátra az autót! Ez természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne gondolkodnánk az úthálózat fejlesztéséről vagy a parkolók kialakításáról, de az elmúlt három évben több mint ezerrel nőtt az autók száma a városban – amivel lehetetlen lépést tartani. Azt szeretnénk, ha az autók helyett a biciklik száma nőne ilyen jelentősen.
Ehhez persze szükség van a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére is, árulta el az alpolgármester: Dunaújvárosban a közeljövőben 3 TOP projekt keretében alakítanak ki kerékpáros létesítmények, illetve bővítik az úthálózatot is összességében több mint 7 kilométer hosszúságban. A cél az, hogy úgy kössék össze a jelenlegi kerékpárút-szakaszokat, hogy azzal kialakuljon egy városi szintű kerékpáros főhálózat, ami a négy fő irányból biztosítja a városhatár és a városközpont közötti összeköttetést. 
A fejlesztések a tervek szerint nem állnak meg a városhatárnál – a városvezetés célja, hogy a környező települések is jól megközelíthetők legyenek kerékpárral. Szintén fontos terv, hogy a munkahelyek környékén, valamint a közterületeken is lehessen megfelelő számú és minőségű kerékpártárolót találni.

(Fotó: Hankusz Kálmán)

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.