Szeged rendezi a 2021-es pótkvalifikációs versenyt

doszerk - 2020. május 20. 8:30

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) 2021-es versenynaptárában megerősítette, hogy jövőre Szegeden lesz az európai olimpiai pótkvalifikációs viadal.

Kép forrása: MKKSZ

Ennek értelmében a versenyre - amely egyben világkupa is lesz - május 12-16. között kerül majd sor. Schmidt Gábor, a sportág hazai szövetségének elnöke ezzel kapcsolatban korábban azt mondta: amikor megpályázták a 2021-es vk-rendezést, még nem lehetett tudni, hogy az nem a tokiói olimpia után, hanem előtte lesz. Az olimpia halasztását követően az ICF jelezte, hogy a szegedi vk a sprint és a paraszakágban egyben az európai kontinentális olimpiai kvalifikációs verseny is lesz. A sportvezető kiemelte: óriási dolognak tartja, hogy az olimpiát megelőzően a maradék kvótákat Magyarországon lehet megszerezni.

A 2019-es, olimpiai kvótaszerző világbajnokságot - amelyen a tokiói helyek nagyobb része gazdára talált - ugyancsak a Maty-éren rendezték meg. A magyar szövetség honlapja hétfőn arról is beszámolt, hogy az ICF állásfoglalása szerint jó esély van arra is, hogy szeptember 23-27. között a magyar szervezők megrendezhetik a nem olimpiai számok eredetileg július közepére tervezett világbajnokságát is Szegeden. Ezen a tervek szerint az olimpiai számok világkupa-versenynek számítanak majd. Erről legkésőbb június elején született meg a végső döntés.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.