Magabiztos továbbjutók

spigott - 2020. június 26. 13:05

Nem hozott túl sok izgalmat a Dunaújváros Kupa rájátszásának harmadik játéknapja.

Ahogy az elmúlt napokban, úgy csütörtökön is két mérkőzéssel folytatódott a Dunaújváros Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó sorozat rájátszása. A DLSZ Arénában megrendezett találkozókon először a harmadosztályú Real Concord és a negyedik ligás Fast Fox mérte össze egymással erejét, s a "Rókák" alaposan meglepték vetélytársukat, ugyanis már az első félidőben hat gólt szerezve léptek meg magasabban rangsorolt ellenfelüktől. A fordulást követően hiába próbált meg mindent a Real Concord, játéka ezúttal hatástalannak bizonyult a Fast Fox ellen, mely még két alkalommal betalálva aratott 8-3-as sikert, így tovább küzdhet az alsóházban a kilencedik hely megszerzéséért.

Kép: DO-archív

A felsőházban két Campus osztályú együttes, a PW-Shield Kft., valamint a Kemi-Ker Kft. játékosai húztak szerelést a legjobb négy közé jutásért, ám a várt nagy csata ezúttal elmaradt. A Kemi-Ker ugyanis igen korán vezetést szerzett, majd az első felvonás derekán megduplázta előnyét, s hogy még nehezebb legyen ellenfele helyzete, a fordulás után már három góllal állt jobban vetélytársánál. Hiába szépített a 40. percben a PW-Shield, a véghajrában még egyszer betalált Südi Dánielék, akik végül magabiztos, 4-1-es győzelemmel biztosították helyüket az elődöntőben.

Eredmények

Real Concord – Fast Fox 3-8 (3-6)
PW-Shield Kft. – Kemi-Ker Kft. 1-4 (0-2)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.