Újabb, várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető üstökös közeledik a Nap felé

doszerk - 2020. június 27. 15:09

Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd.

NEOWISE-üstökös (Kép: NASA)

Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az üstökös feje a mérések szerint június 23-án napközben 3,5-4 magnitúdós lehetett, ami 1 magnitúdóval fényesebb a vártnál. A fényes porcsóvával együtt ez igen biztató fényesség - mondta a csillagász, hozzátéve, hogy idén óvatosak a szabadszemes üstökösök előrejelzésével, mert két égitest is csalódást okozott már, az ATLAS és SWAN üstökös is szétesett napközelségében. A földfelszínről jelenleg már nem látszik az égi vándor, de észlelte a Napunk környezetét figyelő SOHO napkutató szonda. Az, hogy az üstökös látható lesz-e szabad szemmel a nyári égbolton, attól függ, hogy a közepén lévő maximum 1 kilométer átmérőjű szilárd belső mag hogyan reagál majd a nagyon erős sugárzásra. A Nap közelében ugyanis az üstökös felszíne több száz fokra melegszik és megnő a gázok kifúvása is. Ezek a gázok az üstökös belső magjából törnek elő óriási erővel, és ha nem elég nagy vagy erős ez a mag, akkor ez az energia szétvetheti az egészet.

A csillagász elmondása szerint a NEOWISE-üstökös június 28-án tűnik majd el a napszonda látómezejéből és legközelebb július 6-8. körül lehet majd ismét a Földről megpillantani. Ha túléli a napközelséget, július közepétől érdemes keresni az égbolton, és ha szerencsénk van, akkor némi égismerettel, távcső nélkül is meg lehet találni majd. Az üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a Nap körül, legutóbb mintegy 4600 éve járt a közelében. Most 2020. július 3-án kerül ismét napközelbe. A csillagász beszélt arról is, hogy az üstökös mellett a nyári égbolton különleges látvány nyújt, hogy a Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látható egymáshoz. Ennek csillagászattörténeti vonatkozása, hogy egyes feltételezések szerint a Krisztus születése környékén megfigyelt "Betlehemi csillag" is  a Jupiter és a Szaturnusz volt, illetve az együttállásuk ment úgy át a vallásos tudatba, mintha egy csillag fénylett volna.

(MTI)

A rovat további hírei: Mozaik

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)

Most TÉNYLEG bezuhan a hőmérséklet – a nyár után kora tavasz várható

Most TÉNYLEG bezuhan a hőmérséklet – a nyár után kora tavasz várható

2024. ápr. 15.

A nyárias mutatóknak lőttek, a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint holnaptól jelentős lehűlésre készülhetünk. Még a nagykabátok is előkerülhetnek reggelente!

Air Fryerek, amelyek a független teszteken is megállják a helyüket

Air Fryerek, amelyek a független teszteken is megállják a helyüket

2024. ápr. 15.

A forrólevegős sütők nagy népszerűségre tettek szert az elmúlt pár évben. A magyar konyha nem igazán az egészséges ételeiről híres, így az életmódváltást sem igazán támogatja. Egy-két változtatással azonban sokat tehetünk egészségünkért. (X)