Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

"Alkotás és játék a szabadban" – kézműves tábort rendez az MMK

doszerk - 2020. július 7. 9:02

Egy hetes turnusokban, egészen augusztus közepéig várja a táborozni vágyó gyerekeket a Munkásművelődési Központ kézműves tábora, az "Alkotás és játék a szabadban". A nyári foglalkozás második hetében Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester ellátogatott a táborba.

A veszélyhelyzet miatti korlátozások enyhítése után a Munkásművelődési Központ is kinyitotta kapuit. Kováts Rózsáék azonnal nagyüzemre kapcsoltak: immár hagyományosan megrendezik az Alkotás és játék a szabadban nevet viselő kézműves tábort a gyerekek számára. Itt a résztvevők a szórakozás mellett a kreativitásukat is kibontakoztathatják, hangsúlyozta az MMK igazgatója:
– Ez lenne a huszadik táborunk, de most nagyon megosztott a gyereke foglalkoztatása. Mi magunk is elindítottuk – hagyományainkhoz híven – kézműves táborunkat, ám ezzel párhuzamosan vannak az Erzsébet-táborok, és a napközis táborok is. Ez a létszámunkon érezteti is hatását: az első héten kilenc táborlakóval, a második héten húsz fővel dolgoztunk – ez azért a megszokott negyven-ötven táborozóhoz képest meglehetősen alacsony szám. Ez persze most nem hátrány, hiszen a járványveszély nem múlt el teljesen, és mi is óvatosan, a biztonságot szem előtt tartva szervezzük a programokat. 
Az intézményvezető érdeklődésünkre elárulta: az MMK igyekszik a város és a városlakók segítségére lenni azzal, hogy az önkormányzati, iskolai táborokban résztvevő gyerekek számára is szerveznek programokat – számukra táncházak, kulturális órák, kézműves foglalkozások szerepelnek a kínálatban, emellett nyitottak a nyári színházi előadások is.

Barta Endre a táborban tett látogatása során kiemelte, hogy humán ügyekért felelős alpolgármesterként kiemelten fontosnak tartja az állandó kapcsolattartást a város kulturális intézményeivel:
– Biztos voltam benne, hogy az MMK által szervezett gyermektáborban nagyon jó lesz a hangulat. Ebben nem is csalódtam, és az is kiderült, hogy már nagyon várták a tábort – nemcsak a gyerekek, hanem a szervezők is. Éppen ezért külön öröm számomra, hogy megtarthatják ezt a programsorozatot, amely igencsak sikeres. Mindezek mellett pedig nagyon büszke vagyok arra, hogy az MMK egy pezsgő kulturális központ Dunaújvárosban – nyáron is gazdag kínálattal csalogatja a látogatókat.

Kapcsolódó link:

MMK a weben (katt) >>

Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)

 

A rovat további hírei: Kultúra

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

2024. ápr. 19.

Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.