Az Aranycsapat három játékosára és az 1954-es berni vb-döntőre emlékeztek

Horváth-Nemes Orsolya - 2020. július 10. 19:00

Budai II Lászlóra, Buzánszky Jenőre, Kocsis Sándorra, valamint az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság berni döntőjére emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Testület, írja az MTI.

Idősebb Lomnici Zoltán, a testület elnöke kiemelte: a visszaemlékezésre az Aranycsapathoz kapcsolódóan a közelmúltban több évforduló adott okot. Hozzátette: az Aranycsapat Testület három esztendővel ezelőtt jött létre, azóta a közreműködésével, valamint társadalmi összefogással a Kárpát-medence magyarlakta településein több mint háromszáz megemlékezésre, kupára, kiállításra, ankétra került sor.

"Buzánszky Jenő, a klasszikus Aranycsapat legtovább élt tagja azt kérte tőlem, hogy szervezett formában oldjuk meg és koordináljuk az emlékeik ápolását. Végül hat évvel ezelőtt, július 15-én jelentettük be hivatalosan is, hogy vállalom a felkérést, és megkezdjük a tevékenységet. A terv az volt, hogy a megemlékezések Buzánszky Jenő 90. születésnapján kezdődnek meg, de azt sajnos nem érte meg, bár korához képest remek fizikai állapotban volt, 2015. január 11-én meghalt" - közölte. Emlékeztetett: végül 2017. április 1-én, Puskás Ferenc születésnapjának apropóján hirdették meg azt az emlékévet, amelynek még a mai esemény is az egyik része.
Idősebb Lomnici Zoltán hozzátette: a közelmúltban megkeresés érkezett hozzájuk, hogy vegyék fontolóra, illetve támogassák azt a kezdeményezést, mely szerint Puskás Ferenc, a legismertebb magyar labdarúgó mellett az Aranycsapat is kerüljön be a Hungarikumok közé.
Bajkai István, a testület alelnöke kiemelte: szerinte július hónap az Aranycsapat szempontjából szomorú hónap.

"1983. július 2-án tért vissza a mindenhatóhoz Budai László, akit a sportsajtó Budai II néven említett, és jobbszélsőként volt az Aranycsapat erőssége" - mondta, majd emlékeztetett, hogy a játékos - társaihoz hasonlóan - óriási életművet hagyott maga után. Játszott a helsinki olimpián, amelyen 1952-ben aranyérmes lett, pályára lépett 1953-ban az Évszázad mérkőzésen, amikor a magyarok 6:3-ra legyőzték a házigazda angolokat a Wembleyben, Magyarországon pedig a Ferencváros és a Kispest játékosaként ötször volt bajnok.

Kiemelte: az Aranycsapat egyik sajátossága volt, hogy mindent poszton világnagyság játszott, az akkori kor egyik, ha nem a legjobb labdarúgója szerepelt benne. "Emellett pedig csapatként tudtak összedolgozni, ami a sikerük másik titka volt. Utóbbi üzenete ráadásul a mai világban is, annak bármely területén példaértékkel bír" - emelte ki.

Bajkai István ezt követően Kocsis Sándorra emlékezett, aki 1979. július 22-én hunyt el. "Itthon mindenki csak Kockának hívta, akinek fantasztikus gólérzékenységéről mindent elmond, hogy még Puskás Ferencet is felülmúlta a válogatott meccsein szerzett több mint egygólos átlaggal, míg az 1954-es vb-n öt meccsen szerzett 11 góllal lett gólkirály, a 2,2-es gólátlaga pedig azóta is rekord a vb-k történetében" - mondta.

Végezetül megemlékezett a 66 évvel ezelőtt, Svájcban történtekről is, mindenekelőtt a június 30-án lejátszott Magyarország-Uruguay elődöntőről.

"A szakma és a közvélemény még nagyobb mérkőzésnek és győzelemnek élte meg a 4:2-es magyar sikert, mint a londoni 6:3-as diadalt. Uruguay a magyarok mellett a vb másik abszolút esélyesének számított. Minden sportszerető és sportelemző számára azt jelentette, hogy az erőviszonyok ismeretében a magyarok az elődöntőben vívták meg a döntőt" - nyilatkozta. Majd kitért a július 4-én lejátszott berni döntőre is, amelyben a magyarok 3:2-re kikaptak a nyugatnémetektől. "Hiába volt a magyaroké a vb legjobb csapata, nem tudták megnyerni a döntőt, így a vb-t sem. Mi viszont mégis Aranycsapatként emlékezünk rájuk és tiszteljük őket. A német sajtóban azóta is berni csodaként emlegetik a csatát, hiszen csoda kellett a magyarok legyőzéséhez. A vereség egyik oka lehet, hogy az Uruguay elleni fényes győzelem kihatással volt a vb-döntőre, hiszen ott minden erejét kiadta a csapat" - emelte ki.

Forrás: mti.hu

Fotó: mlsz.hu

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.