Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet

Horváth-Nemes Orsolya - 2020. július 11. 13:15

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett - derült ki az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának vadvilági bűnözéssel foglalkozó 2020-as világjelentéséből, írja az MTI.

Az elefántcsont és az orrszarvútülök illegális kereskedelméből származó éves bevétel 2016 és 2018 között becslések szerint 400 millió, illetve 230 millió dollár volt - olvasható a bécsi székhelyű szervezet honlapján.

Az elmúlt években azonban a hatóságok által lefoglalt áruk között megnőtt a tigrisekből készült termékek száma, és a kereskedők is élénkebb érdeklődést kezdtek mutatni az egyéb nagymacskák testrészei iránt, amelyekkel az előbbi termékek helyettesíthetők.

A pénteken kiadott jelentés szerint a tobzoska a globális vadkereskedelem legnagyobb áldozata az emlősök körében: 2014 és 2018 között megtízszereződött a tobzoskapikkely-lefoglalások száma. A szakemberek 149 országra és territóriumra kiterjedő, csaknem 180 ezer csempészáru-lefoglalásra vonatkozó adatokat összegeztek. Az adatbázis szerint csaknem 6 ezer fajt - köztük emlősöket, hüllőket, korallokat, madarakat és halakat - érintett az illegális vadkereskedelem 1999 és 2019 között.

A vadvilági bűnözés minden országra hatással van a biológiai sokféleségre, az emberi egészségre, biztonságra és a társadalmi-gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása révén. A vadon élő fajok illegális kereskedelmének felszámolása nem csupán a biodiverzitás megőrzése, hanem a jövőbeli közegészségügyi vészhelyzetek megelőzése szempontjából is kulcsfontosságú. A jelentés rámutat, hogy a vadállatok vadászata természetes élőhelyeiken, majd levágása és illegális értékesítése növeli a zoonózisok - az állatokról emberre terjedő betegségek - kockázatát.  

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció.

A rovat további hírei: Mozaik

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

2024. ápr. 19.

Te is szinte mindennapos orrdugulással küzdesz? Szerte a világon emberek millióit érinti, és nagyon zavaró tud lenni ez a probléma. Sokszor úgy érezzük, hogy nincs is rá hatékony gyógyír. A legtöbben különféle gyógyszeres orrspray-vel igyekeznek enyhíteni a tüneteket, pedig az irritálja a nyálkahártyát, és gyors függőséget alakíthat ki.  (X)

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

2024. ápr. 19.

Új helyen, de a régi lendülettel folytatja az újrahasznosításon és a közösségi élményen alapuló kezdeményezését a Csomagtartóvásár és Bolhapiac szervező csapata: az idei első vásárnap április 21-én, vasárnap lesz, a helyszínként pedig a dunaújvárosi piacot veszik birtokba az árusok, standolók.

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)