Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

"Egy percre megfogom, ami örök"

doszerk - 2020. július 4. 8:27

A gyermekkor élményeit, benyomásait idézik fel Kelemen Marián Éva képzőművész festményei és plasztikái. Az összeállítást az evangélikus templomban tekinthetik meg az érdeklődők.

A tárlaton a már bemutatott darabok mellett eddig még nem látott alkotások is szerepelnek.

Visszaidézés, nem másolás

A gyermekkor felidézése, nem pedig egyfajta másolása látható a festményeken- ezt is kiemelte Martin Ferenc filmesztéta ajánlásában Kelemen Marián Éva kiállításának megnyitóján. A „Talált idő” című tárlaton kiállított festmények és plasztikák középpontjában ezúttal az ember áll: az alkotó gyermekkorát, benyomásait ábrázolja a bemutatott műveken. Mint azt a kiállító, Kelemen Marián Éva az eseményen elmondta: bár saját érzelmei, gondolatai bemutatása volt a cél, az nagy örömmel tölti el, hogy mások is azonosulni tudnak ezekkel a munkákkal, annak ellenére, hogy ezek tulajdonában maradnak, nem értékesíti őket, nem eladási célra készültek. A bemutatott művek valóban visszaadják azt a sajátságos rácsodálkozást a világra, az új élmények megtapasztalását, amelyeket igazán csak gyermekkorában élhet át az ember.

Végh Zoltán felvételei

Valódi megtalálás

A képeket és plasztikákat elnézve a szemlélő valóban megtalálja a címben említett időt, a saját gyermekkorát, annak különleges érzékelését, egy-egy pillanatba, reflektálásba sűrítve. Kosztolányi Dezső sorai juthatnak eszünkbe: "Egy percre megfogom, ami örök, lepkéket, álmot, rémest, édeset…"

Cs. L.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!