Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Elmarad a Strand Fesztivál, az EFOTT, a Fishing On Orfű is

doszerk - 2020. július 30. 17:30

A zamárdi Strand Fesztivál, a velencei-tavi EFOTT, a Fishing On Orfű, a szegedi SZIN, a Paloznaki Jazzpiknik és az adyligeti Kolorádó Fesztivál is elmarad a kormány csütörtöki döntése, az 500 főnél nagyobb rendezvényekre továbbra is vonatkozó tiltás értelmében.

Kép forrása: EFOTT facebook

A kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva, amely alapján augusztus 15-e után sem tarthatnak meg Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket, valamennyi rendezvény- és fesztiválszervező sajnálatát fejezte ki. Ugyanakkor mindannyian arra kérik a fesztiválozókat, hogy amennyiben módjukban áll, használják fel jegyüket a következő nyáron, ezzel segítve a  szervezési munkálatokat. "Nehéz lesz most a jövőre koncentrálni, de biztosra vesszük, hogy pár nap múlva fel fogunk állni és azon törjük majd a fejünket, hogyan építsük fel a 2021-es fesztivált" - tették közzé honlapjukon a Strand Fesztivál szervezői. A Strandon, amelyet augusztus 18-tól 22-ig terveztek megrendezni, mások mellett Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig, Wilkinson, Lost Frequencies és Alle Farben is fellépett volna.

Az EFOTT-on augusztus 26-tól 29-ig a hazai könnyűzenei élmezőny mellett az amerikai rapper, Flo Rida is fellépett volna. "Szomorúan, de tudomásul vettük a tényeket. Bízunk abban, hogy sikerül egy olyan támogatási rendszert kialakítani, amely mind a zenészeknek, mind a hozzájuk tartozó stábtagoknak segítségére lesz, és amely mentén mi is fenn tudjuk tartani szervező, résztvevő kollégáink számára a stabil munkahelyet" - fogalmaztak az EFOTT szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írták, az idei EFOTT-ra elővételben vásárolt jegy- és bérlettulajdonosoknak lehetőséget biztosítanak a voucherek 2021-es évre átvitelére, illetve a visszaváltására 3 százalékos kezelési költséggel.

A SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) augusztus 26. és 29. között lett volna, mások mellett Jason Derulóval, John Newmannel, a Rudimentallal, Dub FX-szel és Russkajával. "Ötvenegy év után ez lesz az első év, hogy SZIN nélkül zár a nyár. De megértjük a helyzetet, és bízunk abban, hogy jövőre újra éled a fesztiválszezon" - írta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a rendezvény honlapján. A Fishing On Orfűt augusztus 26-tól 29-ig rendezték volna meg a hazai könnyűzenei színtér színe-javával. "A legfontosabb célunk mindig is az volt, hogy olyan fesztivált szervezzünk, amire mi is szívesen elmennénk. A Fishing jövője, esetleges függetlensége, további szponzor- és reklámmentessége azon múlhat, mennyire tudjuk minimalizálni a mostani kárt" - közölték a szervezők.

Elmarad a Paloznaki Jazzpiknik is. A Balaton-felvidéken augusztus 20-tól 22-ig Randy Brecker, Candy Dulfer, Mario Biondi, a De Phazz és a Kraak & Smaak Live Band zenélt volna. A szervezők az MTI-nek azt írták, bíznak abban, hogy a kormány döntése mindannyiuk biztonságát szolgálja. "Egy kicsit szomorkodunk még, majd teljes gőzzel vágunk bele a jövő évi Jazzpiknik szervezésének. Akit csak lehet, megpróbálunk visszarepíteni az idei fellépők közül és mindenkit kárpótolni egy szuper fesztivállal a sok idei bizonytalanságért" - fogalmazott Valde Orsolya fesztiváligazgató. A Jazzpiknik szervezői rugalmas megoldásokat dolgoznak ki azok számára, akik megtartják a jegyüket és utalványra váltják át. Ugyancsak augusztus 26-tól 29-ig tervezték a Kolorádó Fesztivált is, a Nagykovácsi melletti Adyligetben, ahol ott lett volna a Kokoroko, az upsammy, Helena Hauff, Daniel Avery, Hunee, illetve a Bo Ningen is. "Nagy szükségünk van a támogatásotokra idei költségeink fedezésére, valamint hogy jövőre minden eddiginél jobb Kolorádót tudjunk szervezni. A támogatás ezúttal leginkább azt a döntést jelenti, hogy mit tesztek a már megvásárolt bérletekkel. Nagyjából egy hét múlva jelentkezünk a pontos infókkal" - írták a Kolorádó szervezői közösségi oldalukon.

(MTI)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!