Gázolt a Gyalog Galopp

spigott - 2020. július 9. 13:26

Két meglepő eredmény is született a Dunaújváros Kupa helyosztóinak szerda esti mérkőzésein.

Két újabb találkozóval folytatódtak szerdán este a Dunaújváros Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó sorozat helyosztói, ahol ezúttal a kilencedik és a tizenegyedik helyről döntöttek a résztvevő csapatok. A nap első meccse komoly rangadónak ígérkezett, ugyanis két Campus osztályú együttes, a Kemi-Ker és a Gyalog Galopp lépett pályára a DLSZ Arénában. A várt szoros eredmény azonban elmaradt, ugyanis utóbbiak tucatnyi góllal szomorították ellenfelüket, mely mindössze két találattal tudott válaszolni a Gyalog Galoppnak, így Petrás Gáborék kiváló helyzetkihasználásuknak, s remek napot kifogó kapusuknak köszönhetően végül 12-2-es sikerrel szerezték meg a sorozat tizenegyedik helyét.

Képek: DO-archív

Este nyolc órától szintén egy másodosztályú együttes, az Irapuato igyekezett igazolni a papírformát a negyedik ligás Fast Fox ellen. Ehhez persze utóbbiaknak is volt egy-két szava, s mivel a "Rókák" már korábban is okoztak meglepetéseket, így ezúttal sem lehetett megjósolni, ki örülhet majd a meccs végén. A Fast Fox gárdája ezúttal is alaposan kitett magáért, szervezetten védekezett, s támadásban is sikerült meglepnie vetélytársát, s ez meg is hozta az eredményét, mert 3-1-es győzelmet aratott, így megérdemelten végzett a Dunaújváros Kupa kilencedik helyén.

Eredmények és a helyosztók további programja

2020. 07. 07. 19:00 PW-Shield – Szöglet FC (15. helyért) 7-4
2020. 07. 07. 20:00 FC Green-Go – Real Concord (13. helyért) 5-0 (játék nélkül)
2020. 07. 08. 19:00 Kemi-Ker – Gyalog Galopp (11. helyért) 2-12
2020. 07. 08. 20:00 Irapuato – Fast Fox (9. helyért) 1-3
2020. 07. 09. 19:00 Maradék – Egy Láda Sör (7. helyért)
2020. 07. 09. 20:00 Ködi Generál – Multisteel Hungary (5. helyért)
2020. 07. 10. 19:00 Solarwelt-Dunabiztos – Akrasz-Bau SE (3. helyért)
2020. 07. 10. 20:00 Tízpróbások – SZP-Asztalos SE (1. helyért)

A rovat további hírei: Sport

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

2024. ápr. 15.

Kettő sima és egy szorosabb szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a TFSE vendégeként lejátszott bajnokin vasárnap este.

Nem borult a papírforma Iváncsán

Nem borult a papírforma Iváncsán

2024. ápr. 15.

Az éllovas Iváncsa félidőnként két-két gólt szerezve tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dunaújváros FC elleni vasárnapi találkozón.

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

2024. ápr. 14.

A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét.

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

2024. ápr. 14.

A TFSE vendégeként folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este hat órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2024. ápr. 13.

Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a DFVE női vízilabda csapata a Győr elleni hazai bajnokin.