Két új biztonsági ellenőrzőpontot adott át a Budapest Airport

doszerk - 2020. július 17. 13:03

Két új biztonsági ellenőrzőpontot adtak át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyi bővítések után, a Budapest Airport (BA) ezzel összesen 18-ra növelte az utasbiztonsági csatornák számát, így  gördülékenyen folyhat az utasok kötelező repülőtéri ellenőrzé

Az MTI információ alapján az új ellenőrzőpontokat világszínvonalú technikai fejlesztéssel, automata rendszerrel szerelték fel. A beruházás értéke közel 440 millió forint. Az új rendszer egyrészt azzal gyorsítja a folyamatot, hogy az ellenőrzés végén visszaszállítja az üres tálcákat a sor elejére, emellett lehetőséget ad a légiközlekedés-biztonság legfejletteb kézipoggyász röntgenezési módszerének bevezetésére. A mostani kapacitásbővítéssel a biztonsági ellenőrzést megelőző várakozási idő a legforgalmasabb időszakban is a nemzetközi sztenderdnek számító 15 perc alatt maradhat - emelte ki közleményében a BA.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a forgalom jelenleg a járvány előttinek csupán a töredéke még, de hétről hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben - közölte a cég a héten a Világgazdaság kérdésére.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció, pixabay.com

A rovat további hírei: Mozaik

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)

Most TÉNYLEG bezuhan a hőmérséklet – a nyár után kora tavasz várható

Most TÉNYLEG bezuhan a hőmérséklet – a nyár után kora tavasz várható

2024. ápr. 15.

A nyárias mutatóknak lőttek, a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint holnaptól jelentős lehűlésre készülhetünk. Még a nagykabátok is előkerülhetnek reggelente!

Air Fryerek, amelyek a független teszteken is megállják a helyüket

Air Fryerek, amelyek a független teszteken is megállják a helyüket

2024. ápr. 15.

A forrólevegős sütők nagy népszerűségre tettek szert az elmúlt pár évben. A magyar konyha nem igazán az egészséges ételeiről híres, így az életmódváltást sem igazán támogatja. Egy-két változtatással azonban sokat tehetünk egészségünkért. (X)