Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Macron engedélyezte az eredeti formában történő helyreállítást a Notre-Dame-székesegyházon

Horváth-Nemes Orsolya - 2020. július 10. 18:02

Emmanuel Macron csütörtökön engedélyezte, hogy az eredeti formájában állítsák helyre a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyát, jóllehet a francia elnök eleinte azt szerette volna, ha kortárs építészeti tervek szerint, a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát magán hordozva épült volna újra a katedrális, írja az MTI.

A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtöki ülése után a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron "magáévá tette azt a meggyőződést", hogy eredeti formájában történjen a helyreállítás.
"Az elnök megbízik a szakemberekben, és nagyvonalakban jóváhagyta a főépítész (Philippe Villeneuve) által bemutatott tervet, amely a huszártorony eredeti formában történő helyreállítását írja elő" - olvasható a közleményben. Emmanuel Macron a tűzvész utáni napokban felvetette azt a lehetőséget, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártorony újjáépítésére, és az alapján döntik el, hogy "az eredeti másolatát építik meg, vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség". A tűzvészben összeomlott, 93 méter magas, fából készült és ólommal borított szerkezetet 1860-ban Eugene Viollet-le-Duc építette, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

Szakemberek, és a katedrális főépítésze is azt hangsúlyozta, hogy a XIX. században azért kellett kitalálni egy új huszártornyot, mert a korábbinak nyoma sem maradt a francia forradalom rombolása után. Most viszont a rendelkezésre álló tervek alapján lehetséges a ledőlt tornyot az eredeti formájában újjáépíteni, és ez lenne szerinte "a legegyszerűbb, leggazdaságosabb, leggyorsabb és legészszerűbb megoldás".

Philippe Villeneuve főépítész csütörtökön egy 3 ezer oldalas tervet mutatott be a tetőszerkezet és huszártorony felújítására, amelyet négyórás ülése után az illetékes testület egyhangúlag elfogadott. Az egész világot megrázó tűzvészt követően több mint 900 millió eurónyi felajánlás érkezett mecénásoktól, nagyvállalatoktól és szervezetektől, valamint egyszerű hívektől a világ minden tájáról a helyreállításra. A tűz másnapján megkezdett épületstabilizálási munkát azonban a munkásokat fenyegető ólommérgezés veszélye miatt tavaly júliusban három hétre leállították, ősszel és télen a viharok nehezítették a munkát, márciusban pedig a koronavírus-járvány miatt állították le több mint egy hónapra. A székesegyház előtti teret azonban május 31-én megnyitották a nagyközönség számára, és szeptember vége előtt befejeződik a leomlott huszártorony körüli állványzatnak a lebontása.

A huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. Az állványzat nem omlott össze, de megrongálódott a tűzvész okozta hőben. A deformálódott és a tűzben egymásra olvadt fémhengerekből álló építmény elbontása az előfeltétele annak, hogy a tényleges felújítás megkezdődhessen. Az elbontási munkák június 8-án kezdődtek.  

A tervek szerint a helyreállítás 2021-ben kezdődhet, miután még idén stabilizálják a boltozatot, és 2024 tavaszán nyithatna újra a katedrális.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!