Dunaújváros Hetilap

Újabb 90 éves szépkorút köszöntött az önkormányzat (DSTV-riporttal)

doszerk - 2020. július 30. 17:09

Folytatódott a szépkorú köszöntés városunkban: Hammerl Ferenc még a veszélyhelyzet ideje alatt töltötte be 90. életévét – most őt köszöntötte a város nevében Barta Endre. A humán ügyekért felelős alpolgármester otthonában látogatta meg Feri bácsit, és kívánt jó egészséget a nyugalmazott pedagógusnak, aki szívesen mesélt a tanári pályán eltöltött mintegy 40 évéről. Életpálya és DSTV-riport a hajtás után.

Hammerl Ferenc, Feri bácsi 1930. március 12-én született Magyaróváron, két testvérével együtt. A helyi gimnáziumban érettségizett, majd a tanulmányait a budapesti Testnevelési Főiskolán ( a mai Testnevelési Egyetem) folytatta, és itt is diplomázott. Pedagógusi pályáját 1954-ben Dunaújvárosban (az akkori Sztálinváros) kezdte a gimnáziumban. Feleségét is ekkor ismerte meg, 1956-ban házasodtak össze, két gyermekük született, akik közül lánya követte példáját: a pedagógus pálya mellett döntött, jelenleg a Gárdonyiban tanít. Hammerl Ferenc 1963-ban a pécsi Tanárképző Főiskolán elvégezte a rajz és művészettörténet szakot is. 
Pedagógiai munkájában meghatározó szerepet játszott az esztétikai nevelés. Az iskolában a rajz oktatás mellett kerámiaszakkört is vezetett. Az akkori Münich Ferenc Gimnáziumban ugyanis (a mai Széchenyiben) hosszú évekig igazgatóhelyettes, majd 9 éven át az intézmény igazgatója volt. A művészet mellett a város sport életében is igencsak aktív szerepet vállalt.  1990-es nyugdíjba vonulása után még 3 évet tanított. Feri bácsi mindennapjait hobbija mellett öt unoka örvendezteti meg, akik gyakran látogatják.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.