Babahordozás: újkori hóbort vagy több ennél?

doszerk - 2020. augusztus 7. 17:43

A szakemberek egyöntetű álláspontja, hogy a babahordozás fantasztikusan jó hatással van mind a babára, mind az anyára – de mégis mi ez? Valami újkori hóbort, vagy gyökerei régebbre nyúlnak vissza? Horváth Zsuzsi tanár, a 4MOM nevű szervezet egyik vezetője, BBBI babahordozási tanácsadó vendégposztja válaszol.

A babahordozás előnyei kétségbevonhatatlanok: segíti a kötődés kialakulását, a baba idegrendszerének a fejlődését, támogatja a szoptatást – csak néhány fő tényező. Okkal merül föl a kérdés, mitől jó, miért jó?

Induljunk a kályhától

Ahogy azt a biológiaórán tanultuk, az élőlénye az utódokról történő gondoskodás szerint lehetnek fészekrakók, fészekhagyók és hordozottak. Az ember e kategóriarendszer alapján hordozott – vagyis evolúciós értelemben az embergyerek "hordozásra születik". Nem véletlen, hogy minden természeti nép művészetében megjelenik a babahordozás – Ausztráliában, Ázsiában, Afrikában és az amerikai kontinensen ugyanúgy megvannak a hagyományai, mint nálunk, Európában.
A XX. század, mint rengeteg minden másban, ebben is gyökeres változásokat hozott. Ekkor terjedt el az a gyakorlat, hogy a babákat nem tartjuk minél többet karban közel magunkhoz, hanem letesszük őket, mert mással kell foglalkozni. Pedig a kisgyerekeknek és csecsemőknek éppen olyan elemi szükséglete a testközelség, mint az, hogy táplálják, tisztán tartsák őket. Valójában a hordozás az ember szempontjából a biológiai norma, és csak a 20. század változásai hozták el az ezzel ellentétes gyakorlatot. Így kialakult egy furcsa helyzet: míg a mai dédik még hordoztak, utána kimaradt két-három generáció, amely tagjai nem. Ma pedig – szerencsére – újra kezd visszatérni a babahordozás a gondoskodás megszokott módjai közé: a mai hordozó anyukákat már nem – vagy legalábbis nem feltétlenül – gondolja a környezete hippi ősanyának. 

Test a közelben

A karban hordozás a legtermészetesebb módja annak, hogy a kisbabánkról gondoskodjunk, hiszen karba vesszük, ha jelez, ha bármilyen szükséglete van – éhes, fáradt, tisztába kell tenni, vagy a gondozója közelségére vágyik. Fontos tudni, hogy ez utóbbi igény IS biológiailag kódolt: a babák nem képesek sem önellátásra sem menekülésre, így akkor érzik magukat biztonságban, ha a gondozójuk testén lehetnek  – és az mozog… 
A hordozás modern kori története a múlt század '70-es éveiben kezdődött Németországban, mára pedig hordozóeszközök sokasága áll a szülők rendelkezésére: kendők és formázott eszközök számtalan variációja létezik már, a gyártók pedig folyamatosan fejlesztenek. Ha valaki el szeretne kezdeni hordozni, valószínűleg nem fog tudni mit kezdeni az eszköz- és információdömpinggel. 

Mielőtt hordozol

Okkal-joggal merül fel a kérdés, mit érdemes tenni, ha valaki szeretné hordozni a babáját – az alábbiakban nem feltétlenül fontossági sorrendben, de erre igyekszem válaszolni. 
Keress egy helyi klubot! Itt megismerkedhetsz az eszközök típusaival. Nem mindegy, hogy egy eszközzel szeretnél hordozni, vagy hajlandó vagy a  baba mozgásfejlődésével párhuzamosan cserélni az eszközöket. 
Keress hiteles információt! Rengeteg anyag található az interneten a hordozásról, de rengeteg a fals, elavult írás is. Ugyanígy a videomegosztó portálok tele vannak az eszközök használatát bemutató videókkal, de itt is akad, ami helytelen gyakorlatot mutat be. A gyártók leírásait is érdemes kritikusan olvasni. 
Próbálj! Ha sikerült kiválasztani azt az eszközt, amit szeretnél, próbálj! Ahogy cipőt sem veszünk próba nélkül, úgy hordozót sem ajánlatos. Ha megoldható, próbáld ki hosszabban, például kölcsönözd ki egy időre, és csak ha beválik, akkor ruházz be rá!
Kérj tanácsot! Ha elakadtál, ha bizonytalan vagy, ha valamit nem tudsz megtanulni az internetről, akkor fordulj hordozási tanácsadóhoz! A tanácsadók olyan képzett szakemberek, akik segítségedre lesznek a megfelelő eszköz kiválasztásában és a használatának elsajátításában. 

Tanácsok kezdő hordozóknak

Minden szituáció, minden baba-mama páros egyedi, de van néhány aranyszabály, amit érdemes figyelembe venni, ha hordozol: 
1. Ellenőrizzük a légutakat! - A baba álla alatt mindig legyen 2 ujjnyi hely
2. A baba mindig a hordozó személy felé forduljon, legyen az elöl, oldalt, vagy háton hordozás
3. A hordozóeszköz térdhajlattól-térdhajlatig támassza alá a babát.
4. Olyan eszközt kell választani, ami a baba hátát a gerinc fejlettségének megfelelő mértékben megtámasztja. 
5. A baba gerince legyen függőleges, kerüljük a döntött pozíciókat – kivéve, ha speciális esetben a hordozási tanácsadó ezt javasolja!

A cél az, hogy a hordozással olyan eszközt kapjanak a szülők, ami a napi rutinban segíti őket. Így simán megfér egymással a hordozás és a babakocsizás is, nem kell, hogy akár egyiket, akár a másikat kihagyjuk – mindig azt az eszközt válasszuk, ami nekünk kényelmes, de a lehető legtöbbször hordozzuk a picit. Az a természetes! 

Horváth Zsuzsi
4MOM, BBBI babahordozási tanácsadó

(Fotók: Anyák a Hordozásért Alapítvány)

A rovat további hírei: Mozaik

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)

Most TÉNYLEG bezuhan a hőmérséklet – a nyár után kora tavasz várható

Most TÉNYLEG bezuhan a hőmérséklet – a nyár után kora tavasz várható

2024. ápr. 15.

A nyárias mutatóknak lőttek, a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint holnaptól jelentős lehűlésre készülhetünk. Még a nagykabátok is előkerülhetnek reggelente!

Air Fryerek, amelyek a független teszteken is megállják a helyüket

Air Fryerek, amelyek a független teszteken is megállják a helyüket

2024. ápr. 15.

A forrólevegős sütők nagy népszerűségre tettek szert az elmúlt pár évben. A magyar konyha nem igazán az egészséges ételeiről híres, így az életmódváltást sem igazán támogatja. Egy-két változtatással azonban sokat tehetünk egészségünkért. (X)