Bukott az unokázós csaló – Szupernagyi visszavágott!

Öcaline - 2020. augusztus 5. 17:42

Tökéletesen betalált a rendőrség tájékoztató kampánya – egy idős nyugdíjas kelepcébe csalta az unokázós csalókat, a futárt rendőrök várták. Minden ízében gyönyörű, lássuk a részleteket!

A rendőrség hivatalos oldala osztotta meg a nem mindennapi történetet, ami többek között azt igazolja, hogy igenis lehet foganatja a hasábjainkon is nagyot futott megelőző kampánynak. Történt ugyanis, hogy újabb álrokon próbált nyerészkedni egy idős nyugdíjason – ám ezúttal a kiszemelt áldozat ejtette át a szélhámost.

Tökéletes megoldás

A rendőrségi beszámoló szerint civil ruhás nyomozók lepték el Csepel-Királyerdő utcáit még múlt szombaton, ahol egy családi ház idős lakóját tartotta szóval telefonon egy csaló, aki a nő fiának kiadva magát próbálta megszerezni a 71 éves asszony megtakarított pénzét.
A rendőröket a nő fia értesítette, aki elmondta, hogy édesanyja vezetékes telefonján kapott hívást egy ismeretlen férfitől, aki síró hangon szólalt meg, és fiának kiadva magát közölte, hogy bajba került, megverték és segítségre van szüksége. Az asszony rögtön tudta, hogy nem a fiával beszél – és tökéletes megoldást választott: amíg vonalban maradt "álgyermekével", mobiltelefonjáról értesítette a valódit. A mit sem sejtő csaló közben arra próbálta rávenni Szupernagyit, hogy szedjen össze 1,5 millió forintot, majd azt lakása előtt adja át egy futárnak, aki a csomagot eljuttatja a bajban lévő rokonhoz.

Hatalmas bukó

Míg az asszony a telefonálót szóval tartotta, a csepeli rendőrök és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai több civil egységgel elfoglalták a környező utcákat, az akciót irányító készenléti csoportvezető pedig felment az asszony lakására, hogy a beszélgetést hallgatva tudja koordinálni a házhoz érkező futár elfogását.
A rendőröknek nem sokat kell várni: kora délután egy taxi érkezett a házhoz, amiből egy telefonáló férfi szállt ki, és egyenesen a ház előtt várakozó nőhöz sietett. A rendőrök ekkor lecsaptak a csalóra, elfogták és megbilincselték. (A kapcsolódó rendőrségi videót sajnos hang nélkül láthatják összeállításunk végén!)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 42 éves budapesti K. Tihamért csalás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság augusztus 4-én elrendelt.

A rendőrök még keresik a férfi jelenleg még ismeretlen társát – de Szupernagyi győzelme így is vitathatatlan!

(Via police.hu; illusztráció: BRFK)

 

A rovat további hírei: Sziréna

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

2024. már. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)