Döntetlen a Haladás ellen

spigott - 2020. augusztus 5. 20:46

Jó iramú mérkőzést játszott szombathelyi ellenfelével a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, mely egy spanyol játékossal erősítette meg játékoskeretét.

A bajnokság egyik élcsapatának számító Haladás elleni találkozóval folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát szerdán este fél héttől a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata. Melyben egy új játékost is köszönthettünk, ugyanis először lépett pályára Dunaújvárosban a spanyol Antonio Hinojosa Montero. A 24 éves játékos tavaly a spanyol másodosztályú Atlético Mengíbar együttesében szerepelt, s mint azt Frank Tamás vezetőedző elárulta, bízik abban, hogy hamar sikerül beilleszkednie a csapatba, s komoly erősítést jelent majd a bajnoki küzdelmek alatt.

A Haladás elleni hazai, de zárt kapuk mögött megrendezett összecsapást nem kezdte rosszul a Dunaferr, s az első hat-hét percben egyértelműen a mieink elképzelései szerint alakult a játék, amit több helyzet, majd Csányi Dávid 10. percben szerzett közeli találata is jelzett. A folytatásban lényegesen feljebb tolta védekezését a szombathelyi alakulat, mely egy szép góllal hamar egyenlíteni tudott, így kezdődhetett minden elölről. Az első harminc perc második felében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de újabb gólnak már egyik oldalon sem örülhettek a felek, így 1-1-es állásról vágtak neki a folytatásnak.

Antonio Montero biztató játékkal mutatkozott be a Dunaferrben! (Végh Zoltán felvételei)

A második etap első igazán nagy lehetősége éppen Montero előtt adódott, ám hiába szerzett szemfülesen labdát, tíz méteres lövése után a kapufa megmentette a vendégeket az újabb góltól. Nem sokáig szerencsére, mert a 48. percben Szeghy fordult le védőjéről, majd lőtt óriási gólt a bal felsőbe, ám ennek sem örülhettünk sokáig, mert egy saját kapu előtt eladott labdából pillanatok alatt egalizált a Haladás (2-2). A mérkőzésből hátralévő időben jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, igazán komoly helyzet már egyik kapu előtt sem adódott, így a nagy iramú összecsapás 2-2-es döntetlennel ért véget.

Frank Tamás vezetőedző: - Jó iramú, hasznos mérkőzést játszottunk a remek erőkből álló Haladással, bár az is igaz, hogy ellenfelünktől ezúttal három játékos is hiányzott. Rajtunk azért érezhető volt, hogy hétfőn egy három harmados kemény meccset játszottunk az Újpesttel, de így is láthattunk szép dolgokat a csapattól. Persze bőven van még feladatunk, támadásban és védekezésben is fejlődhetünk, de van még két és fél hetünk, több edzőmérkőzésünk is, szóval bízom benne, hogy a bajnoki rajtig előrébb lépünk a játék minden elemében.

 

A rovat további hírei: Sport

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.