Dunaújváros Hetilap

Faállomány, szelektív gyűjtés, csatorna - interjú Mezei Zsolt alpolgármesterrel

Öcaline - 2020. augusztus 2. 17:55

Három, rendszeresen a viták kereszttüzébe kerülő, gyakran felmerülő és/vagy visszatérő, rendre aktuális problémáról kérdeztük Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármestert. Interjú.

Fakidőlés nyomán fakivágás a Vasmű úton, ágtörés a Petőfi ligetben, gondok a Béke városrészben – alpolgármester úr, mi lesz az elöregedő állomány sorsa?
– Mindenképpen szeretném megfordítani a választ: azt tudni kell, hogy – erre okkal-joggal lehetünk büszkék, okkal-joggal köszönhetjük a múlt jeles szakembereinek és a városépítő elődöknek – 

Dunaújváros az ország legzöldebb megyei jogú városa; itt található a lakosság számára vetítve a legtöbb fa. 

Ebből erednek a problémák is: a Vasmű úti állomány szűk, az elmúlt évtizedek átalakításai miatt ráadásul egyre szűkülő élettere szó szerint kivégezte az állományt, és máshol is számolni kell a természetes öregedéssel. Ráadásul mindez egyszerre történik, hiszen a fák nagy részét is egy időben ültették. 
Felkészült a szaporodó gondokra az önkormányzat? 
– Természetesen igen, elkészült a városi fa kataszter, ennek nyomán terjedelmes lista született a város veszélyben lévő fáiról. Hihetetlen, de igaz, az alsó Duna-parti jegenyesort a Szentlélek tartja életben, ott már konkrét tervek készülnek az állomány cseréjére. De ugyanígy említhetem a Tavasz utcai nagyparkoló fáit is, vagy éppen a Petőfi liget és környéke platánjait. Az önkormányzatnak folyamatos munkát ad a száraz ágak levágása, az állomány gondozása és az új állomány telepítése. De még egyszer mondom, ez nagyon szép és nemes feladat – szeretnénk megőrizni a város előkelő pozícióját a zöld értékek ápolása, gondozása, gyarapítása terén.
A szelektív gyűjtőhelyek állapotára ennyire biztosan nem lehetünk büszkék – e téren rengeteg kritika fogalmazódott és fogalmazódik meg a városlakókban. Lesz, lehet hatékony és eredményes megoldás?
– Keressük, és meggyőződésem, hogy meg is fogjuk találni. Azon túl, hogy az említett kritikák jogosságához nem férhet kétség, hadd illesszem ezt a tételt is egy nagyobb kérdéskörbe: az új városvezetés elhatározott célja a tiszta Dunaújváros megteremtése – ezt vállaltuk, és az elmúlt hónapok eredményei igazolják, hogy jó az út és az irány. 
Rendben, de a hulladékszigetek környezete még most is borzalmas képet mutat. 
– Több „szem előtt lévő” szigetet áthelyeztünk, de valóban továbbra is gond, hogy válogatás nélkül pakolják a hulladékot a szelektív gyűjtőhelyek mellé – ennek az immár kommunális hulladéknak az elszállítása éves szinten több tízmillió forintot emészt föl, ráadásul szó szerint sziszifuszi küzdelemről beszélünk. Körülbelül 20 szelektív sziget van a városban, és bár az is igaz, hogy ezeket lehetne gyakrabban üríteni, a fő problémát 

nem a harangban lévő, szelektíven gyűjtött hulladék jelenti, hanem a környékére hordott kommunális hulladék

De visszatérek az eredeti kérdéshez: négy helyen megdupláztuk a szigetek nagyságát az áthelyezéssel, ennek köszönhetően pedig az ürítés is gyakoribb lesz, hiszen kevesebb helyszínre kell mennie az autónak, de az egész problémakezelés terén új utakat keresünk. Átfogó, nagy változtatásokra készülünk, ezek részletein folyamatosan dolgozunk a Dunanett és a Vertical szakembereivel.
Mikorra saccol kézzelfogható, mérhető, igazolható eredményt e téren?
– Ha minden a terveink szerint alakul, az első lépcsőfokokat ősszel tesszük meg, a teljes rendszer várhatóan tavasszal épül ki.
Az elmúlt hetek zivatarai többször okoztak fennakadásokat a város közlekedésében annak nyomán, hogy a csatornarendszer nem bírta a terhelést. E téren terveznek érdemi változtatást.
– Nem, mert erre nem lehet tervezni.

A szakirodalom villámárvizeknek hívja ezt a helyzetet, egy bizonyos vízmennyiség felett egyszerűen nem bírja.

Ez nettó matek egyébként, ha két óra alatt leesik egy havi csapadékmennyiség, akkor a keletkező villámárvízzel senki és sehol nem tud semmit kezdeni. De ez a gond viszonylag rövid ideig tart; ha valaki a múlt heti zivatarok után egy órával körbement a városban, látta, hogy már meg is szűnt a probléma – igaz, a tócsák vizét még kerülgetni kell. E téren a maximum, amit tehetünk, hogy a takarítást másnap oda szervezzük, ahol sár került az útra a vízátfolyások nyomán. Így is történt.

(Fotó: Végh Zoltán)

 

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.