Gyulai Memorial - A 110 gát világbajnoka és Európa-bajnoka is indul a zártkapus viadalon

doszerk - 2020. augusztus 8. 9:02

A férfi 110 méteres gátfutás lehet majd az augusztus 19-i Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj egyik csúcsszáma, mivel a világbajnokság amerikai, illetve az Európa-bajnokság francia címvédője is rajthoz áll.

Kép: MTI (Bodnár Boglárka felvétele)

A szervezők hírlevele szerint a koronavírus-járvány miatt a székesfehérvári viadal zárt kapuk mögött zajlik majd, a sportág szerelmesei viszont az M4 Sporton és az m4sport.hu-n is élőben nézhetik meg a világ legjobb atlétáinak versengését. A 110 gátra mindenképpen igaz a világ legjobbjai minősítés, miután a szám ifjú világbajnoka, a 22 éves Grant Holloway és a 2018-as Eb-n első, a tavalyi vb-n bronzérmes Pascal Martinot-Lagarde csap össze egymással, illetve riválisaikkal, akik között a vb-harmadik, Eb-második Baji Balázs, illetve Szűcs Valdó is ott lesz. A férfi 200 méter indulóit is nyilvánosságra hozták a szervezők. A félkörös sprinttávon ott lesz a rajtnál a 2014-es Eb-győztes, riói olimpián negyedik Adama Remili, aki a brit 4x100-as váltóval a 2017-es vb-n győzött, tavaly pedig második lett. Az amerikai elitet a 19.82 másodperces egyéni csúccsal rendelkező, mindössze 21 éves Kenneth Bednarek (19.82) és minden idők második legjobb fedettpályás idejével rendelkező Elijah Hall Thompson képviseli. Szintén győzelmi esélyekkel lép majd rekortánra a franciák olimpiai és vb-bronzérmese, Christophe Lemaitre és a dél-afrikai Akani Simbine. Férfi kalapácsvetésben Halász Bence és a londoni olimpiai bajnok Pars Krisztián mellett a hagyományoknak megfelelően ismét dobókörbe lép majd többek között a két lengyel klasszis, a négyszeres világbajnok Pawel Fajdek, illetve az Eb-címvédő Wojcieh Nowicki.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.