Kézilabda NB I - Június 30-ig kell lejátszani a halasztott meccseket
A férfi és a női kézilabda NB I-ben is június 30-ig kell lejátszani a koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztott mérkőzéseket.
Kép: DO-archív
Az augusztus végén indult férfi élvonalban már 14, a szeptember elején rajtolt női bajnokságban pedig 11 mérkőzés maradt el a világjárvány miatt. Novák András, a magyar szövetség (MKSZ) operatív igazgatója az M4 Sport hétfői, Kézilabda magazin című műsorában elmondta, a szövetség és az NB I-es liga arra törekedett, hogy a csapatok december végéig játsszák le a meccsek 70-75 százalékát, ám ez sehol nem volt rögzítve, és amennyiben ez nem sikerül, a versenykiírás lehetővé teszi, hogy június 30-ig pótolják az elmaradt találkozókat.
Hozzátette, az előző szezonnal ellentétben mindenképpen eredményt akarnak hirdetni az évad végén, és úgy látják, a halasztott meccsek még reálisan pótolhatók. Azt nem tervezik, hogy ne legyenek kiesők az idény végén, vagyis nincs szó létszámemelésről. Elmondása szerint ennek számos oka van, az egyik legfontosabb, hogy a férfi és a női válogatott jövőre még több összetartást tervez. A múlt heti versenykiírás-módosítás, illetve az MKSZ új koronavírus-protokollja értelmében hetente egyszer kötelező a tesztelés minden csapatnál. Novák elmondta, ennek a szervezési és anyagi feltételeit is megteremtették: a társasági adókedvezmény (TAO) keretein belül a klubok ezt rendezni tudják, "és addig, amíg nem százszázalékos intenzitással bír a TAO-ban, addig a szövetség vállalja az önrészt".
Novák hangsúlyozta, biztosak benne, hogy a rendszeres tesztek miatt egyre több lesz a pozitív eset a csapatoknál. Az operatív igazgató felhívta a figyelmet, hogy jogszabály nem kötelez senkit a zárt kapus mérkőzésrendezésre, és a szövetség sem teszi ezt, hanem a döntést a klubokra bízza. "Ha a klub úgy dönt, garantálni tudja, hogy a játékosokra nem jelent veszélyt a szurkolói jelenlét, akkor mi mindenképpen azt támogatjuk, hogy legyen nyilvános a mérkőzés, de a szabályok betartását szigorúan ellenőrizzük. Szeretnénk, hogy a létező legtöbb meccset szurkolók előtt játsszák le, ez nekünk is érdekünk" - nyilatkozta. Novák András hozzáfűzte, immár szinte biztos, hogy a decemberi norvég-dán közös rendezésű női Európa-bajnokság, valamint a januári, egyiptomi férfi világbajnokság nem marad el.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdtek az Acélbikák
2024. szep. 16.
A meccs közel egyharmadát emberhátrányban töltve kapott ki két góllal a FEHA19 vendégeként a DAB jégkorong csapata az Erste Liga első idei mérkőzésén.
Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit
2024. szep. 16.
A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.
A hozzáállásra nem lehetett panasz
2024. szep. 15.
Szoros meccsekkel, két 3-1-es vereséggel vágott neki a korosztályos bajnokság küzdelmeinek a DSE Röplabda Akadémia U17-es csapata a Dózsa iskolában.
Megvédte címét a DKSE
2024. szep. 15.
A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság.
Búcsú a kupától
2024. szep. 14.
Nem tudták borítani a papírformát a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III egyik élcsapata ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Nem várt pofon hazai pályán (galériával)
2024. szep. 14.
Felejthető védekezéssel szenvedett hétgólos vereséget a Szombathely elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese pénteken este.
DSTV: emlékeztek, kikapcsolódtak
2024. szep. 13.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség múlt hét pénteken közösen rendezte meg a VI. Ongai Gábor Emléktornát. A résztvevő csapatok az egykori dunaújvárosi rendőrre a már hagyományos módon – sporttal emlékeztek. Hangkép.