Jaszkari Mikulások: már eddig is gyönyörű, de még van néhány "szabad" ajándék!

Öcaline - 2020. december 16. 19:26

Szépen gömbölyödik Jaszkari Mikulások és a DO/DSTV kollektívája közös ajándékozási akciója: az első felhívás nyomán sok felajánlás érkezett a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekek javára – de akad még teljesítetlen kérés. Be szabad szállni a mókába – cserébe írok pár tudnivalót és néhány szép vagy éppen vicces történetet!

Mielőtt az eredményekre és a sztorikra térnék, lássuk a kezdeményezést, tényleg csak címszavakban: a múlt hét végén startolt a DO/DSTV stábja és a Jaszkari Mikulások (Roland és Ricsi) közös ajándékgyűjtő kezdeményezése, amely az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményeként működő Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekek karácsonyát szeretné örömtelibbé tenni. 
A felhívás, valamint a gyűjtőakció főszabályai itt érhetők el!

Újra akcióznak a Jaszkari Mikulások! (katt) >>

Amint az első beszámolóból is kiderült, első lépésben felmértük az igényeket – egy nagy klasszikus metódushoz folyamodtunk, a gyerekek, famíliák levelet írtak a Jézuskának – ebből született az a kívánságlista, amelynek egy-egy elemét jótékony célú ajándékozóink válthatják valóra.
Örömmel jelentjük, az elmúlt napokban remek eredményt hozott az akció: az ajándékozásra felkínált 19 tétel többségét már most, a gyűjtőakció félidejében teljesítettnek tekinthetjük. Dobott az ajándékozási kedven, hogy a Jaszkari Mikulások a Dunai Kincses Kert várásán is népszetűsítették a kezdeményezést (Rudolffá fazonírozott verdájukkal nagy sikert arattak a vásározók körében), és persze a gyűjtés közben befutottak csodás sztorik is. 
Volt, aki egy áruház raktárát is végig kutattatta egy autócsodásért (azt persze nem áruljuk el most, hogy éppen melyikért, legyen elég annyi, hogy sikerrel!), volt, aki a fővárosból jelentkezett felajánlással (ráadásul egyszerre kettővel!) – hozzá pont holnap kocog el a munkánkat segítő Rénszarvas Kommandó egyik tagja. Akadt, aki teljes inkognitóhoz ragaszkodik az akció során, egyedüli kikötése az volt, hogy a kiszemelt és már meg is vásárolt ajándékot a kislánya adhassa át a Jaszkari Mikulásoknak, volt, és olyan felajánló is akadt (történetesen Ricsi egy volt tanára), aki az ajándék mellé egy tank benzinnel járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. 

De a legfontosabb: a 19 tétel döntő része már "elkelt” – mutatom, mire várják/várjuk a felajánlásokat!

Lányok 
3 hónapos: plüss zenélő figura
9 éves: fülhallgató

Fiúk
4 éves: versenyautó
4 éves: logikai könyv
6 éves: versenyautó
15 éves: Galaxy Not8 tok

A gyűjtést természetesen virtuális formában folytatjuk, aki ajándékozni szeretne, máris írjon egy levelet a Jaszkari Mikulások címére, amelyben befoglalja a fenti listán szereplő tétel/tételek bármelyikét – továbbra is sok szeretettel és nagy pacsival várják! A célzott adományok mellett továbbra is elfogadunk egyéni ajándék-ötleteket is  – ezekkel szintén az alábbi címen lehet jelentkezni! 

Máris írok a Jaszkari Mikulásoknak! (katt) >>

Ahogy eddig is, ezt követően is minden adományozóval, felajánlóval felvesszük a kapcsolatot, és amint sikerül egészen pontos dátumot találni (várhatóan vasárnap és hétfőn lesz az akció), a Jaszkari Mikulások személyesen teszik tiszteletüket az ajándékokért – az érkezés várható/pontos idejéről természetesen egyeztetünk az ajándékozókkal!

Bevált a jelszó, eszünkben sincs változtatni rajta: csatlakozz egy jó ügyhöz – ajándékozz a DO/DSTV stábjával és a Jaszkari Mikulásokkal!

A rovat további hírei: Mozaik

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

2024. már. 27.

Számos olyan kisebb-nagyobb munka van egy otthon kialakítása, felújítása során, amelyet magunk is elvégezhetünk, ugyanis nem igényel különösebb szaktudást, speciális szerszámokat és eszközöket. A felületkezelések is ilyenek. (X)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

2024. már. 26.

Nagyon szubjektív és nagyon nosztalgikus beszámoló következik, drága olvasók és aranyos mindenki, egyszerűen nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni arról a jubileumi eseménysorról, amivel a 70. születésnapját ünnepelte a Széchenyi István Gimnázium. (Nekem, naná: a Münnich.)

Motorfelújítás profi kivitelben

Motorfelújítás profi kivitelben

2024. már. 26.

Egy veterán autó, vagy annak egy bizonyos részének felújítása nemes feladat, ugyanakkor elképesztően komplex, idő-, pénz-, és energiaigényes folyamat is egyben. (X)

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

2024. már. 26.

Városunk az ország egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező települése, történelme pedig bőven visszanyúlik Sztálinváros építésének kezdetén túlra. Bővelkedünk természeti és kulturális kincsekben, felsorolni is nehéz, hogy mennyi itt a látnivaló, amire büszkék lehetünk. 

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

2024. már. 26.

Ma már nem luxus egy saját otthoni szauna, de fontos ennek precíz elhelyezése és karbantartása. Ehhez szükséges egy vízszintes, teherbíró alap melyen el tudjuk helyezni szaunánkat, és persze fontos az is, hogy az alap elbírja a szauna, valamint a benne tartózkodó személyek súlyát. (X)

Így lehetsz te is profi sportfogadó

Így lehetsz te is profi sportfogadó

2024. már. 25.

Mivel az emberek szeretik a sportokat, így előszeretettel élnek a sportfogadás lehetőségével is. A többségük viszont sejtésekre alapozva, ösztönösen rakja meg tétjeit, lehet, hogy párszor bejön nekik, de hosszú távon garantáltan pénz nélkül távoznak a kasszáktól. (X)

Emelkedő értékek – a nyuszi már nyárias meleggel érkezik

Emelkedő értékek – a nyuszi már nyárias meleggel érkezik

2024. már. 25.

A periódus elejére változékony napokat, a végére (húsvét hétfőt is ideértve) nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője. Masszívan 20 fok fölötti értékekkel búcsúzik a március, nagyon durva.