Megkésve bár, de kötelező kör – elsősavatás a Móriczban (galériával)

Öcaline - 2021. június 15. 10:27

Évre év télen szokták tartani, a vírus veszélyhelyzet enyhültével most pótolták az elsős diákok avatását a Móricz iskolában. A hagyomány, mint tudjuk, kötelez.

Igaz, a tanév végére időzítve, de most sem maradt, mert nem maradhatott el a Móricz iskola egyik meghatározó közösségi eseménye: az elsősavatásnak az ének-zenei tagozatos iskola udvara adott otthont tegnap délután. És bár az eseményt rendre a tanév első felében rendezik, a két osztály nebulóit az évtizedes tradíciókhoz híven fogadták az iskola polgárai közé a Móriczban: a kicsiket Horváthné Ottinger Hajnalka igazgató köszöntője után hatalmas hangvillával avatták, a programot a nyolcadikosok jelmezes, és persze sok-sok zenével és dallal fűszerezett műsora színesítette. Végül a kicsik a móriczos nyakkendő birtokában kerültek az iskola kötelékébe.

A végig remek hangulatú közösségépítő eseményt piknik koronázta az udvaron – az avatás emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán) 
 

Elsősavatás a Móricz iskolában

Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:
Elsősavatás a Móricz iskolában - fotó:

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: Szakmák Napja a Rudasban

DSTV: Szakmák Napja a Rudasban

2024. már. 01.

Idén is megrendezte legnagyobb diákcsalogató programját a Rudas, derül ki a DSTV összegzéséből. A pályaorientációs eseménysor keretében a közgazdasági technikum kínálta lehetőségekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Hangkép.
 

DSTV: Szülői klub a Vasváriban

DSTV: Szülői klub a Vasváriban

2024. feb. 29.

Szülői klubot szerveztek a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A rendezvényen a nagycsoportos óvodások szülei mindent megtudhattak a beiskolázásról, az iskolai életről  – és persze választ kaphattak az iskolával kapcsolatos kérdéseikre is. Hangkép.

Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat

Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat

2024. feb. 26.

Közeleg az ovimustra: a korábbi évekhez hasonlóan a dunaújvárosi tagóvodák idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Menetrend és fontos tudnivalók itt!

DSTV: iskolanyitogató a Wesley-vel

DSTV: iskolanyitogató a Wesley-vel

2024. feb. 12.

Különleges programot szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődő szülők és óvodás gyermekeik a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola kínálatával ismerkedhettek. Hangkép.

DSTV: mértékkel a digitális technikát

DSTV: mértékkel a digitális technikát

2024. feb. 06.

A mai óvodás korosztály számára már elképzelhetetlen az internet és a digitális technológiák nélküli világ, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezt a felnőtteknek is el kell fogadni – már csak a mérték lehet a kérdés, de az legyen is, vallja Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője. Hangkép.
 

DSTV: beiskolázási nap a Vasváriban

DSTV: beiskolázási nap a Vasváriban

2024. feb. 02.

Változatos programmal csalogatta a leendő elsősöket és szüleiket a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Mikrotanítás, robotika, és persze sok-sok sport színesítette a beiskolázási nap kínálatát. Hangkép.

Madarat tolláról, gyereket gyűrűjéről (galériával)

Madarat tolláról, gyereket gyűrűjéről (galériával)

2024. jan. 21.

Több éves hagyományt folytattak az Aranyalma Tagóvodában: a gyerekek – és a felnőttek – a madárgyűrűzés rejtelmeivel ismerkedhettek pénteken. Csodás élmény, nagy kaland!