Dunaújváros Hetilap

"Nyitott" fórumok a 4-es körzetben – a héten kétszer is!

Öcaline - 2021. június 1. 8:34

A vírushelyzet javulása nyomán teremt lehetőséget a közvetlen találkozásra a körzetben élőkkel Barta Endre önkormányzati képviselő. Most startol, de egész hónapban tart majd a lakossági fórumok sora.

Felhívással fordult a 4-es körzetben élőkhöz Barta Endre önkormányzati képviselő: mint a facebook felületén megjelent összegzésben írja, a vírushelyzet javulása után ismét lehetőség nyílik a közvetlenebb találkozásokra, a lakóövezettel kapcsolatos felvetések egyeztetésére.
A humán ügyekért felelős alpolgármester rendhagyó formáját választotta a közvetlen találkozásnak: két "nyitott"fogadóórára várja a körzetben lakókat: június 2-án, szerdán 16.15-kor az új Vasmű úton –59-től 69-ig – élőket, míg június 3-án, csütörtökön 16.15-kor a Domanovszky tér lakosait várja egy közös sétára.
A fogadóóra remek lehetőséget teremt arra, hogy közösen egyeztessenek a megoldásra váró problémákról, felvetésekről – Barta Endre emellett természetesen a privát megkereséseket is várja; a nyitott lakossági fórum kitűnő alkalom időpont egyeztetésre is.

Az ígéret szerint a hónap végéig a körzet minden részében megszervezi a mostanihoz hasonló találkozókat – az alkalmak aktuális időpontját facebook  felületén találják a 4-es körzet lakói.

(Forrás és illusztráció: Barta Endre – facebook)
 

A rovat további hírei: Közélet

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.