Nagy siker volt a "hétpróbás" Játékfesztivál (galériával)

Öcaline - 2021. augusztus 25. 7:18

A szülők és gyerekek rendhagyó "teljesítménytúrája" mellett bűnmegelőzési és drogprevenciós sátor, hastánc és zumba várta a résztvevőket az Útkeresés Segítő Szolgálat immár hagyományos Játékfesztiválján kedden délelőtt. És még tanszer adományt is gyűjtöttek!

Sport, játék, mozgás, szórakozás, hasznos tudnivalók és kézzelfogható segítség a tanévkezdéshez – a "Bevált recepten ne változtass!" ősi elvét követve rendezte meg a Játékfesztivált az Útkeresés Segítő Szolgálat. 

Több éves hagyományt folytattak

A résztvevő családok közösen vághattak a Hétpróba állomásainak – a szervezők szerint perdöntő szempont, hogy a szülők és gyerekek együtt, egymást segítve tegyék próbára tudásukat. A sok játékkal, mozgással, ügyességi feladatokkal tarkított állomáshelyeken pecséteket gyűjtöttek, ezeket később a tanszeradományok beváltó helyén kamatoztathatták.

Árgyelán Anikó családsegítő, a Játékfesztivál főszervezője kérdésünkre kiemelte, több éves hagyományt folytattak a Bartók Béla úti bázis udvarán:
– A Játékfesztivál jelentős múlttal bíró esemény, egyszerre szolgálja az oldott szórakozást, kikapcsolódást, színt visz az érintett családok mindennapjaiba – és nem titkoltan azzal a céllal is szerveztük, hogy közelebb hozzuk az intézményt a városlakókhoz, népszerűsítsük a segítő szolgálat sokrétű munkáját. Az sem utolsó szempont, hogy a nyárbúcsúztató minifesztivál egyúttal a tanévkezdés előtti karitatív akciót is magában foglal: szintén évek óta hagyomány már, hogy a tanszergyűjtő akciónk fontos mérföldköve a mai délelőtt.

Különleges terep, különleges kihívások

A már említett erőpróba részeként, egyúttal fontos különálló programelemként jelent meg a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának standja: mint kérdésemre Kiss Dénes rendőr őrnagy, a kapitányság bűnmegelőzési alosztályának alosztályvezetője elmondta, a Házhoz megyünk című program részeként, a segítő szolgálat felkérésére érkeztek. Komplex programmal jelentkeztek: egyfelől bűnmegelőzési tudnivalókkal szolgáltak, másrészt játékos feladatokkal tették próbára a résztvevők ügyességét – a KRESZ-tábla kirakó mellett egy szlalompályát is építettek a gyerekeknek. 
Szintén különleges kínálattal készült a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulanciája – Mosóczky Adrienn és munkatársai az érzékelést torzító szemüvegekkel adtak különféle feladatokat a fesztiválvendégeknek. Az egyszerre vicces és komoly tanulságokkal szolgáló "kísérlet" résztvevőit saját készítésű kitűzőkkel és/vagy sütivel jutalmazták. (Nem "olyan" sütivel, persze.)
A fesztivál kínálatának kiegészítő programjai között mindenképpen említést érdemel a Gamila Orientális Tánccsoport – a Nagyné Bessenyei Janka vezette együttes hastánc-előadással aratott nagy sikert –, valamint az esemény záróakkordjdaként a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény is. Ez utóbbi képviseletében Nagy Noémi tartott zumba foglalkozást az összes résztvevőnek – szintén kirobbanó sikerrel.

Az összefogás diadala

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Játékfesztivál mellett egyúttal karitatív közösségi kezdeményezést is koordinált a segítő szolgálat: a tanszeradomány-gyűjtés is szép sikert hozott, hiszen például a Hankook Tire abroncsgyár idén 40 hátizsákkal és ugyanennyi töltött tolltartóval támogatta a nehéz sorsú tanulók iskolakezdését. Az adományt természetesen a délelőtti eseményre időzítve adták át –hiszen a segítő szolgálat gondoskodik arról, hogy minden tanszer a legjobb helyre kerüljön. A mintegy 200 ezer forint értékű ajándék mellé saját, egyéni felajánlásaikkal a Hankook önzetlen dolgozói is felsorakoztak: a házon belüli gyűjtés eredményeként számos új és használt, ám jó állapotú táskát, írószert, papírárut, tornazsákot és egyéb, a gyermekek tanulmányaihoz szükséges eszközt adott át a cég a Játékfesztiválon.
Szintén jelentős segítséget adott az esemény megszervezéséhez a Jakó Cukrászda, a Kreatív Hobby Stúdió, a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Gamila Orientális Tánccsoport. A Boldog Délután civil szerveződés és a Szórád Márton úti PékséGM pedig a tanszer adományok terén nyújtott segítséget. Szintén köszönet illeti a város lakosságát a tanszer adományokért, valamint a dunaföldvári Magyar László Gimnázium diákcsapatának tagjait, akik önkéntesként vettek részt a program lebonyolításában.

A fesztivál hangulatáról meg szokás szerint meséljenek a képek! 

(Fotó: Végh Zoltán)

Játékfesztivál 2021

Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:
Játékfesztivál 2021 - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Mindent visz a Tökmagbazár az MMK-ban

Mindent visz a Tökmagbazár az MMK-ban

2024. már. 18.

Familiáris viszonylatban elég rég hoztak lázba a rugdalódzók és a gyermekjátékok, mégis nagyon gyorsan berántott, le is nyűgözött a Tökmagbazár legutóbbi forgataga a Munkásművelődési Központban.

Változékony idő, szöcskéző hőmérsékleti értékekkel

Változékony idő, szöcskéző hőmérsékleti értékekkel

2024. már. 18.

A periódus végén, azaz vasárnap csak 10 fok körüli maximumok lehetnek a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint, ráadásul a héten többször előfordulnak hajnalban fagypont körüli értékek is.

Sajátítsd ez az energetikai fiatalítás csodálatos módszerét!

Sajátítsd ez az energetikai fiatalítás csodálatos módszerét!

2024. már. 18.

Talán sokat hallottál már az Access Consciousness rendszeréről, az Access Bars terápiáról, és talán felkeltette az érdeklődésedet az energetikai fiatalításként emlegetett Access Facelift kezelés is. (X)

A kipufogó tuning robogókon egyszerűen megoldható, de miért lehet előnyös?

A kipufogó tuning robogókon egyszerűen megoldható, de miért lehet előnyös?

2024. már. 17.

Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy az egész folyamatba csak akkor érdemes belevágni, ha pontosan tudjuk, hogy mit is csinálunk. (X)

Széchenyi 70: közeleg a Nagy Találkozás!

Széchenyi 70: közeleg a Nagy Találkozás!

2024. már. 17.

Várhatóan több száz vendég, jobbára az intézmény padjait egykor koptató "örökdiák" teszi tiszteletét a Széchenyi István Gimnázium alapítása 70. évfordulóját ünneplő egész napos dzsemborin – a Nagy Találkozás kavalkádjának jövő szombaton ad otthont a gimi, itt  a részletes program!

A megfelelő sípcsontvédő kiválasztása labdarúgáshoz

A megfelelő sípcsontvédő kiválasztása labdarúgáshoz

2024. már. 17.

A futball a világ legnépszerűbb sportja. Nagy előnye, hogy bárhol, bármikor el lehet kezdeni, hisz nagyon kevés kiegészítőre van szükség. (X)

Hogyan segíti egy mobilalkalmazás az elektromos autónk hatékony töltését?

Hogyan segíti egy mobilalkalmazás az elektromos autónk hatékony töltését?

2024. már. 16.

A villanyautók tulajdonosai közt gyakori téma az akkumulátor hatékonyságának növelése. Nem csoda, hogy az elmúlt hónapokban egyre több mobilalkalmazás került a piacra, melyek célja, hogy megkönnyítsék az elektromos járművek töltését. (X)