Dunaújváros Hetilap

A törvény szerint a DVCSH nem vásárolhat távhőt, így nincs is mit számláznia

doszerk - 2021. szeptember 30. 11:25

A DVG Zrt. immár a távhőtermelésre és a távhőszolgáltatásra is engedélyes Dunaújvárosban, azaz első alkalommal fordul elő a város történetében, hogy egy cég felel a termelésért és a szolgáltatásért is. Sokaknak azonban nem világos, hogy mi a különbség.

A távhőtermelést a városban hosszú évtizedekig a vasmű végezte, és látta el hővel egész Dunaújvárost. Ezt váltották a 2000-es évek elején a magántulajdonban lévő gázmotoros erőművek és a kazánok. 

Szolgáltatás? Termelés? Mi a különbség?

Az önkormányzat később részesedést vásárolt a cégekben, de ez az üzlet finoman szólva sem vált be, 2018-ban derült ki például, hogy az egyik cégből a másik tulajdonos az önkormányzat megkérdezése nélkül egyszerűen kivitte a gázmotorokat és egyéb eszközöket. 
A távhőhőtermelő a megtermelt hőt az erőművek átadási pontjain adja át a távhőszolgáltatónak, innentől kezdve a szolgáltató dolga, hogy elszállítsa a hőt a társasházi hőközpontokig. A szolgáltatáshoz szükséges eszközök és a csővezeték a városi cég tulajdonában vannak. Ezt a szolgáltatást látta el június 30-ig a DVCSH Kft.
A távhőtermelés és távhőszolgáltatás tehát két külön fogalom, amit nem szabad összekeverni. Ami közös bennük, hogy mindkettő engedélyköteles tevékenység. A szolgáltató csak megvásárolja a hőt és nem megtermeli, ahogyan azt sokan tévesen gondolják. A DVCSH Kft. sem termelt hőt sosem, hanem megvásárolta azt az erőművektől, ezért teljesen érthetetlen, hogy a napokban miért adtak ki "Távhőtermelői közleményt" – hiszen a DVCSH-nak sosem volt engedélye ilyen tevékenységre, nem is végezte azt sosem. 
Szintén fontos tudni, hogy egy adott településen működő termelőknek kötelességük átadniuk hőt a szolgáltató részére. Mivel itt kiemelten fontos közszolgáltatásról van szó, nem dönthetik el ők üzleti érdekeik szerint, hogy kinek, mikor és mennyi lakossági távhőt adnak át. 
Ami viszont szintén nem elhanyagolható: a távhőtermelők csak annak adhatnak át távhőt, akinek van szolgáltatói engedélye, ilyennel Dunaújvárosban egyedül a DVG Zrt. rendelkezik, vagyis a DVCSH a törvény erejénél fogva nem vásárolhat távhőt, ezért is súlyosan megtévesztő, hogy számlákat küld ki. 

Mi tegyünk a DVCSH-val? Az ügyvéd válaszol

Továbbra is jogosulatlan számlázással borzolja a kedélyeket a DVCSH Kft. A DVG Zrt. a közelmúltban egy archív cikkel demonstrálta, hogy a Pomázi cégcsoport más városban is hasonló módszerekkel verte át korábbi fogyasztóit.
Szeged, Székesfehérvár, Kiskunfélegyháza, Szekszárd – többek között ezek azok a városok, ahol korábban szintén a Pomázi-cégcsoport cégei szolgáltatták a távhőt, azonban már itt is búcsút intettek nekik. Ami mindenhol közös: a szakítás hangos volt és nem ment könnyen, Szekszárdon például ugyanúgy jogosulatlan számlákkal próbálkozott a Global-Faktor Zrt., mint városunkban.
A DVG Zrt. egyik ügyvédje, Dr. Móricz Zoltán, kérdésünkre elmondta: mint ahogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal H1579/2021. számú határozatának II.1. pontja is leírja, és a DVG Zrt. 2021. július 01. napjától hatályos távhőszolgáltatói engedélyes kijelölése alapján a DVCSH nem jogosult a távhőszolgáltatásról díjfizetőknek, felhasználóknak távhőszolgáltatási szolgáltatást tartalmazó számlát kibocsátani, ezért a DVG Zrt. azt kéri, bármilyen felszólítást is küld a DVCSH Kft. vagy a Global Faktor Zrt., a június 30-a utáni időszakra a DVG Zrt. által kiállított számlákat fizessék majd meg. 
Móricz Zoltán hozzátette: a DVG Zrt. próbált megegyezni, illetve egyeztetni a DVCSH-val, azonban semmiféle együttműködési hajlandóságot nem tapasztaltak a cég részéről. Jelenleg tehát minden a június 30. utáni időszakra vonatkozó, DVCSH-nak esetlegesen befizetett összeg a DVG Zrt.-nek, mint kijelölt engedélyesnek a bevételeit csökkenti.
A DVG Zrt. és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata többször tájékoztatta már a lakosságot arról, hogy a távhőszolgáltatási díjra és a használati melegvízre vonatkozó csoportos beszedési megbízásokat szükséges lenne visszavonni, mert különben a bankokon keresztül a DVCSH a bankszámlákhoz adott jogosultsága alapján azokról levonathatja a pénzt.

(Forrás: DMJV Önkormányzata; fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

2024. ápr. 20.

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

2024. ápr. 20.

Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni! 

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.