A használókon múlik a bérroller sikere
Kísérleti jelleggel Dunaújvárosban is elindul az elektromos bérroller szolgáltatás április 4-én. Összegzés a felhasználóknak, fontos tudnivalókkal!
A rollerhasználat még nem teljesen elterjedt közlekedési eszköz, van azonban néhány szabály, amit fontos ismerni és betartani.
Nincs önálló besorolása
Mivel ezeknek az eszközöknek nincs önálló szabályozása a jelenlegi KRESZ-ben, így joggal merült fel a használókban a kérdés, hogy milyen feltételek mellett és hol rollerezhetnek. Bár mára már világszerte nagy tömegben jelen vannak a nagyvárosok utcáin, Magyarországon jelenleg nincsen külön az elektromos rollerek használatára vonatkozó jogszabályi rész. Tavaly ősszel jelentette be az Aktív Magyarországért felelő kormánybiztos, Révész Máriusz, hogy elkészült és minisztériumközi egyeztetési fázisban van a KRESZ módosító csomag, ami többek között az elektromos rollerek problémáját is megoldja. Amíg ezt el nem fogadják, addig a jelenlegi hiányos jogszabályi előírások az iránymutatók, de a gyártó hasznos felhasználási segédletet ad a használathoz.
Iránymutatás a használathoz
– Minden felhasználónak be kell tartania a KRESZ előírásait
– A gyártó minden felhasználónak ajánlja a bukósisak viselését. A jelenlegi KRESZ szerint azonban ez nem kötelező.
– A leírás szerint az elektromos rollert csak 18. életévét betöltött, az eszközt használni tudó személy veheti igénybe. Használatkor fokozottan figyelni kell az időjárási körülményekre, ezeknek megfelelően kell közlekedni. Esős, havas, ködös időben megnövekedhet a balesetveszély.
– Az elektromos rollert tilos a közlekedéstől elzárt területeken, illetve az alkalmazásban tilosnak jelölt területeken használni. Ezeket leszámítva az applikációban jelzett útvonalakon szabad a közlekedés.
– Tilos táskát, kosarat, vagy bármely olyan eszközt kézben illetve kormányon hordani, amely a rollert kibillentheti az egyensúlyából. Emellett természetesen a haladás közbeni telefonhasználat is tiltott.
– Tilos más személyek, gyermekek szállítása. Továbbá nem szabad alkohol, drog, vagy a szervezet működését befolyásoló gyógyszerek hatása alatt közlekedni.
– Tilos a rollert lakattal, vagy más, a felhasználó által használt eszközzel lezárni. Továbbá utunk végeztével a rollert a saját támasztójával, függőleges helyzetben, a közlekedésben résztvevőket nem akadályozva kell leparkolni.
– Továbbá a felhasználónak be kell tartania minden az elektromos rolleren, vagy az applikációban feltüntetett szabályt és utasítást.
Érvényes és hatályos jogszabályok hiányában a gyártó azt javasolja, hogy az eszköz általános felhasználása tekintetében a kerékpárokra vonatkozó szabályok legyenek az iránymutatók.
Mindenben segít az app
A Bird rollerek használatához kifejlesztett telefonos applikáció egyszerű, és érthető segítséget biztosít a felhasználóknak. Az eszközöket ezen keresztül lehet aktiválni, a használatért fizetendő összeget is azon belül lehet megfizetni. A fővárosi szabályoktól Dunaújvárosban egy kissé eltérő úgynevezett hibrid rendszer valósul majd meg: a belvárosban mikromobilitási pontokon helyezhetik majd el az eszközt a városlakók. A belvárosi, korlátozott lerakási pontokon kívüli területeken csak olyan helyen szabad hagyni az eszközt, ahol nem akadályozza a gépjárművel illetve a gyalogosan közlekedőket.
Az új közlekedési mód ideális a városi használatra, hiszen környezetbarát módon segít a közlekedésben, gyakorlatilag ajtótól-ajtóig. Nem kell bajlódni a parkolással sem, mindez pedig kijön egy buszjegy árából. Csak rajtunk múlik, hogy ezt az új eszközt tudjuk-e integrálni a dunaújvárosi forgalomba, vagyis felelősségteljes módon használni.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.









