Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Vegyeskar 70: ünnepel a város meghatározó kulturális közössége

Öcaline - 2022. március 29. 11:15

Három alkalomból álló koncertsorozattal készül fennállásának 70. évfordulójára a Dunaújvárosi Vegyeskar. Emellett jubileumi kiadvány megjelentetését is tervezik – és méltó módon emlékeznek az alapítás évfordulójára.

Ünnepi évre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar: a város meghatározó kulturális közössége alapítása 70. évfordulójára emlékezik – méghozzá remek programok egész sorával!

Három koncert, három tónus

A jeles évfordulóra egy világi és egy egyházi kórusművekből összeállított hangversenyt tervez a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely karnagyok irányításával dolgozó formáció. A harmadik alkalom úgynevezett örömkoncert lesz, amelyen a kórus kedvenc művei csendülnek fel. A karnagyok mellett a repertoár összeállítása terén is lehetőséget kapnak a kórustagok. Már most megjelölheti mindenki a hosszú évtizedek során énekelt művekből a számára három legkedvesebbet, s az összesítés során a legtöbb szavazatott kapó művekből állítják össze a repertoárt. 
Az első koncertet májusban várhatják az érdeklődők, a másodikat szeptemberre, a harmadikat novemberre tervezi a jubiláló kórus. Emellett szóba került egy kiállítás és egy kiadvány megvalósítása, valamint a régmúlt időket vetítéssel is felidézik majd.

Kórustörténet – címszavakban

A kórus történetét a "… hogy itt is legyen muzsika" című, a Dunaújvárosi Téka gondozásában megjelent kötet nyomán elevenítjük föl. Ezek szerint bár már 1950-ben énekeltek a gyár építői – akkor Kovács István karnagy foglalkozott a kórussal –, a Városi Tanács határozata alapján 1952 szeptemberében alakult meg a kórus, akkor a Sztálin Vasmű Énekkar nevet viselte, szakmai vezetője Székely Endre zeneszerző volt.  A kórus 1960-ban egyesült a Városi Pedagógus Kórussal, és 1961-től Dunaújvárosi Központi Énekkar néven működött Székely István karnagy vezetésével. Sikeres évtizedek következtek számos elismeréssel és rangos minősítéssel. 1992-ben Horváth Péter, a Móricz Zsigmond Általános Iskola énektanára vette át a kórus vezetését, s csak néhány állomás az akkori évekből: Ausztria, Németország, Olaszország, vagy Llangollen, az ötvenedik jubileumi kórusvilágverseny.

Talán sokaknak emlékezetes a helyi sportcsarnokban több kórussal együtt előadott Carl Orff Carmina Burana című műve. Megtisztelő és felemelő érzés volt Svájcban, és New Yorkban is énekelni – kevés magyar kórus mondhatja el magáról, hogy közönség elé lépett a Carnegie Hall szentélyében –, vagy éppen a vírus világjárvány előtt a MÜPA színpadán 12 kórussal együtt.

Értékes múlt, izgalmas jelen

Az együttest jelenleg két karnagy, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezeti, ők hét évvel ezelőtt vették át a kórust – új színt, új kihívásokat, ezzel együtt új lehetőségeket is hozva az énekkar életébe.
A kórus minősítése az évek során Hangversenykórus Cum Laude lett. Az önkormányzattól 1999-ben-ban megkapta a „Pro Cultura Intercisae” kitüntetést, míg 2020-ban a kórus – kulturális örökség kategóriában – bekerült a Dunaújvárosi Települési Értéktárba.

Erre a gazdag, színes, értékes történetre emlékszik és emlékeztet a Dunaújvárosi Vegyeskar jubileumi éve – az együttes szeretettel várja ünnepi alkalmaira a muzsika szerelmeseit!

(Címlap és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali fotó: Dunaújvárosi Vegyeskar archívum)
 

A rovat további hírei: Kultúra

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

2024. ápr. 19.

Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.