Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Költészetünnep itt is, ott is, ma is, de még holnap is

Öcaline - 2022. április 11. 9:40

Líra és lant, bor és vigalom, két kiállítás a könyvtárban, versünnep a Versbarátok Klubjában, rímes remekek a gyerekeknél – élő irodalom a költészet napjára időzítve és hangolva.

Kezdjük a sort a könyvtárral: a Bartók Kamaraszínházban rendezett, szintén a költészet napjára időzített és hangolt esten, Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, valamint Beck Zoltán, a 30Y énekes-dalszövegírója bemutatóján vehették át elismeréseiket a Versben a város  című versíró pályázat díjazottjai (az eseményről külön összeállítás születik a DO-n). A vasárnapi előadáson egyetlen alkotás – a győztes – hangzott el élőben, ám a színház, valamint a József Attila Könyvtár pályázatának összes alkotását megtekinthetik az érdeklődők azon a kiállításon, amely ma nyílik a könyvtár emeleti aulájában. A verstárlathoz kísérő kiállítást is szerveztek – szintén a költészet napjára – az intézményben: Írók, költők portréi címmel nyílik kiállítás Sarokné Varga Anna festményeiből a felnőttkönyvtár folyóirat-olvasójában. Fontos tudnivaló, hogy mindkét bemutatót április 30-ig láthatják az érdeklődők.
Ünnepel az irodalom barátainak helyi közössége is: a Versbarátok Klubja ma délután/este tart versünnepi vigalmat az MMK 211-es termében. A 18 órakor kezdődő, az ígéretek szerint családias jellegű versünnepély során a tagok elmondhatják kedvenc idegen és saját versüket, majd versidézetekkel beszélgetnek egymással. Ebbe beszállhatnak a vendégek is, majd – immár Balassi Bálinttal szólva – "Jó borokkal töltött aranyos pohárok járnak majd..." a résztvevők között. A verses vigasság nyitott, minden érdeklődőt szívesen látnak – és a szervezők hangsúlyozzák az esemény batyubál jellegét; borról, süteményről a tagok gondoskodnak.
Végül, de közel sem utolsósorban egy társművészeti program, a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtára ad otthont a Lilatinta fantázianevű rajzpályázat eredményhirdetésének. A pályázókat szeretettel várják az intézményben április 12-én, kedden 14 órától az eredményhirdetésre. A díjakat Harcos Bálint költő, író adja át! A rendezvény a pályázók nagy száma miatt zártkörű, és a regisztráció minden résztvevőnek kötelező ezen a címen!

A nyitott programokra mindenki, a zárt eseményre a meghívottakat várják – egyformán nagy szeretettel és csengő-bongó rímekkel.

(A kép illusztráció)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a zene hullámhosszán az MMK-ban

DSTV: a zene hullámhosszán az MMK-ban

2024. már. 20.

Újabb jó hangulatú és érdekes programra várta vendégeit az MMK, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődők Kovácsy Gyula sorozatának programján vehettek részt – a nyugdíjas köztisztviselő a Költészet a zenében címmel tartott előadást. Hangkép.

DSTV: a nagy vásár emléke a múzeumban

DSTV: a nagy vásár emléke a múzeumban

2024. már. 17.

Érdekes várostörténeti emléket idézett fel az Intercisa Múzeum a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az 1955-ös nagy tavaszi vásár tétje nem volt kevesebb, mint a település létjogosultságának hangsúlyozása, presztízsértékének növelése. Hangkép.

DSTV: Vibók Ildikó volt a gyermekkönyvtár vendége

DSTV: Vibók Ildikó volt a gyermekkönyvtár vendége

2024. már. 16.

Remek író-olvasó találkozónak adott otthont a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Vibók Ildikóval találkozhattak a látogatók – az író szakmáját tekintve biológus, rengeteg állatról gondoskodnak otthon a férjével. Hangkép.
 

Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban

Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban

2024. már. 11.

Különleges történelmi (és dokumentumfilmes) csemegével találkozhatnak az érdeklődők a József Attila Könyvtárban: a felvidéki mártír politikus, Esterházy János életművével foglalkozó filmet szerdán délután vetítik, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.

DSTV: adonyi egyesület a múzeumban

DSTV: adonyi egyesület a múzeumban

2024. már. 11.

Településtörténeti szempontból is valódi kincseket rejt az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény gyűjtőterületéhez tartozó Adonyból a Vetus Salina Kulturális Egyesület tagjai ismerkedhettek az adonyi leletekkel a napokban. Hangkép.
 

70 éves a Móricz – komoly jubileumi együttműködésre, minifesztiválra is készülnek

70 éves a Móricz – komoly jubileumi együttműködésre, minifesztiválra is készülnek

2024. már. 10.

Nem mindennapi együttműködésre készül a Móricz Zsigmond Általános Iskola, valamint a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): a Móricz jubileumi évének egyik meghatározó eseménysora lesz az a minifesztivál, amelynek az ICA-D ad otthont május derekán.

DSTV: Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János emléke a könyvtárban

DSTV: Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János emléke a könyvtárban

2024. már. 10.

Különleges kollekcióról tudósít a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban olvasópontot alakítottak ki, amely településünk történetének két jeles személyisége, Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János életét és életművét mutatja be. Hangkép.