A fűtési szezonnak vége, de a szén-monoxid veszélye nem múlt el

doszerk - 2022. május 17. 16:03

A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna.

Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk. A szén-monoxid veszélye tehát egész évben fenyeget. Minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás.

Sokan lecserélték a régi fa nyílászárókat és jól szigetelő műanyag ablakokat, ajtókat szereltek be. Gyakori, hogy átépítésnél megszüntetik a konyhai, fürdőszobai szellőzőnyílásokat, szellőzőrácsokat. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban is halálos lehet.

A szén-monoxid kialakulását minden olyan épületgépészeti megoldás elősegítheti, amely megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását. Ilyen lehet a páraelszívó, vagy a mobil klíma.  

A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel. Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vegyünk otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája.

(Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

A rovat további hírei: Sziréna

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

2024. már. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)