Négy nap alatt három egységből lopott – de persze bukó a vége

Öcaline - 2022. június 15. 15:17

Három ingatlanból különböző értékeket, készpénzt, de ég egy személyautót is elvitt a városban az a férfi, akinek letartóztatására most tett indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. Kocsmatúra, másképp.

Az indítványtól a megyei főügyészség közleménye tudósította honlapunkat; Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzése szerint kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és további bűncselekmények miatt indítványozták a férfi letartóztatását, aki négy nap alatt követte el a sorozatot.
A nyomozás adatai szerint a férfi június elején ablakbefeszítéssel, valamint ajtóbetöréssel jutott a három vendéglátóipari helyre – majd mobiltelefont, szeszesitalokat, valamint összesen mintegy 300 ezer forint készpénzt tulajdonított el. A férfi nem válogatott: elkötött egy nyitott állapotú személygépkocsit is, amelyben az indító kulcsot benne felejtették – és persze a kocsiban lévő okiratokat és lakáskulcsot is meglovasította. 
Az ügyészségi összegzés szerint a gyanúsított büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt áll, állandó lakóhellyel nem rendelkezik, így alaposan feltehető, hogy a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna – továbbá újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a férfi letartóztatását – igaz, a döntés védelmi fellebbezés folytán nem végleges.

(Illusztráció: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

2024. már. 01.

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik egy üzletben dolgozó vagyonőrt bántalmaztak. Verbális csata fajult tettlegességig, értesült a DO.

Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton

Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton

2024. már. 01.

Személyautó sodródott le az útpályáról Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán tegnap késő este. A sofőr sérült meg a balesetben, a forgalmat a 6-os út felé terelték, értesült a DO.

Közös munka a bűnmegelőzésért

Közös munka a bűnmegelőzésért

2024. feb. 28.

A dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek azon a tanácskozáson, amelyet a prevenciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében szerveztek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)

Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)

2024. feb. 27.

Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)

Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)

Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)

2024. feb. 23.

Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)

Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg

Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg

2024. feb. 06.

Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!

Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás

Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás

2024. feb. 04.

A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba – városunkban most is hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.