Tíz csapat tagjai versengtek a gépek mögött a Rudasban

Öcaline - 2022. november 17. 9:10

Fiatalon elhunyt kollégájuk emlékét ápolják a "gpsz" Informatikai Csapatversennyel – a megméretésnek idén már tizenkettedszerre adott otthont a Rudas középiskola.

Idén is nagy sikert aratott a dunaújvárosi, térségi általános iskolák diákjai körében a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium immár hagyományos viadala, tudatta honlapunkkal Orbán Mária, a középiskola gyakorlatioktatás-vezetője. A "gpsz" Informatikai Csapatversenyt először 2011-ben hirdette meg az intézmény – így tisztelegve a fiatalon elhunyt névadó emléke előtt.
Idén tíz, háromfős csapat nevezett a viadalra – a dunaújvárosi általános iskolák mellett Mezőfalváról, Rácalmásról és Százhalombattáról is érkeztek csapatok.
A feladatok között megszokott módon szövegszerkesztés, táblázatkezelés, Scratch programozás, informatikai keresztrejtvény és egy villámkérdéseket tartalmazó Kahoot! teszt szerepelt – a program a résztvevők tárgyi tudása mellett kreativitásukat és sebességüket is próbára tette.
A verseny győztese a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium kisgimiseiből szerveződött KOLBÁSZ nevű csapat lett, a képzeletbeli dobogó második és harmadik helyén a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményének két triója osztozott: a második helyet a Prime nevű formáció, míg a harmadikat a Boys fantázianevű trió hódította el.

A verseny végig jó hangulatú volt – és jó esély van arra, hogy jövőre is legalább hasonló érdeklődés mellett rendezi a tizenharmadik viadalt a Rudas!

(Fotó: Rudas középiskola)

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

2023. nov. 29.

Angol és informatika tagozatos osztályokat indítanak majd a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a következő tanévben, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal is a mindig népszerű Iskolanyitogató programjára várta az érdeklődőket. Hangkép.

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

2023. nov. 27.

Nyílt napot szervez a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ – Ungarndeutsches Bildungszentrum (MNÁMK – UBZ) Gimnázium és Technikum; a bajai intézmény szombaton várja a továbbtanulókat és hozzátartozóikat! Flyer és linkek itt! (X)

DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban

DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban

2023. nov. 27.

Szép zenei élménnyel ajándékozták meg hozzátartozóikat a Móricz iskola növendékei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény nebulói az immár hagyományos évfolyamkoncerteken léptek közönség elé. Hangkép.

DSTV: GPSZ verseny a Rudasban

DSTV: GPSZ verseny a Rudasban

2023. nov. 25.

Izgalmas megméretésről tudósít a DSTV összeállítása. A Rudas középiskola adott otthont – deklaráltan pályaorientációs céllal – az immár hagyományos GPSZ Informatikai Versenynek, amelyen 15 diákcsapat szállt csatába a helyezésekért, nyereményekért. Hangkép.

DSTV: ismerkedés a Vasvárival

DSTV: ismerkedés a Vasvárival

2023. nov. 24.

Tíz napon át várta nyitott napokra a szülőket a Vasvári Pál Általános Iskola. A program részeként az érdeklődők bepillantást nyerhettek egy-egy tanórába, és érdekes foglalkozások is színesítették a programot. Hangkép.

DSTV: nyílt nap a Lorántffy középiskolában

DSTV: nyílt nap a Lorántffy középiskolában

2023. nov. 22.

A pályaválasztás lehetőségeiről és dilemmáiról is tudósít a DSTV összeállítása. A szakokról, szakirányokról, az intézményi kínálatról is szó esett a Lorántffy középiskola immár hagyományos pályaválasztási nyílt napján. Hangkép.

DSTV: felavatták az elsősöket

DSTV: felavatták az elsősöket

2023. nov. 19.

Jó hangulatú, szép eseményről tudósít a DSTV összeállítása. A görögkatolikus templomban rendezték az immár hagyományos avatóünnepséget a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elsős nebulóinak. Hangkép.