Több kérő is látszik a vasgyár körül – az állam nincs köztük

doszerk - 2023. január 20. 11:34

December végén érkezett a hír, hogy egy újabb rendeletmódosítással azonnal elrendelhető a Dunaferr felszámolása. A nagy múltú cégnél azóta a felszámoló irányít, a várva várt befektetőről azonban egyelőre keveset tudni, pedig nélküle nem lehet megoldani a helyzetet. 

Korábban az állam többször is jelezte: megvenné a vasművet, ez azonban most valamiért nincs napirenden.

A felszámoló jött, a korábbi menedzsment ment

A céget a felszámolás alatt teljes egészében a felszámolóbiztos irányítja, aki karácsony előtt felmentette Evgeny Tankhilevich legfőbb általános vezérigazgató-helyettest, valamint Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatót. Közben pedig intézkedett a bérek kifizetéséről is, a decemberi béreket apróbb csúszásokkal ugyan, de kifizették január elején, a probléma azonban az, hogy ezt már teljes egészében a bérgarancia alapból állták. Ennek kerete nagyjából 1,5 millió forint munkavállalónkként, vagyis ha ez elfogy, akkor nincs tovább fizetés, hacsak addig meg nem érkezik a várva várt befektető, aki finanszírozza a további működést. Pintér Tamás polgármester szerint sajnos egyelőre szó sincs megnyugtató megoldásról:
– Ha valaki követi az eseményeket, akkor emlékszik, hogy erre a helyzetre az első pillanatban felhívtam a figyelmet. A mérlegbeszámolótól nem lesz bevétel, nem lesz nyersanyag, nem lesz fizetés. A felszámolás egy fontos lépés a folyamatban, ha van terv a folytatásra, azonban ha sem magánbefektető nem lesz, sem állami tulajdonvásárlás, akkor a mostani lépés nem más, mint egy szimpla felszámolás – ez pedig tragédia lenne Dunaújvárosnak és egész Magyarországnak.

A Liberty és a Metinvest is a radaron

A polgármester szerint egyértelműen az új befektető oldhatja meg a helyzetet:

– Több lehetséges befektető is megjelent a cég körül, ami örömteli, és megerősíti azt, amit mindig is hangoztattam: igenis van jövője a gyárnak, van benne lehetőség. Azonban azt is látni kell, hogy szorít minket az idő. A Liberty-vel már 2021-ben folytak kormányzati szinten tárgyalások, de nem vezettek eredményre. Most a Liberty mellett egy másik acélpiaci szereplő, a Metinvest is versenybe szállt a Dunaferr tulajdonlásáért. Bárki is legyen a befutó, egy dolog nagyon fontos: az, hogy az új tulajdonos tartsa meg a folyékony fázist is és a teljes gyárat működtesse.

Egy biztos, a gyár újraindítása már most is óriási költség, ezért is érthetetlen, hogy az állam miért várt az utolsó pillanatig a felszámolás elrendelésére és miért nem akkor lépte ezt meg, amikor a kohók, a kokszoló és a teljes gyár üzemelt még. A Metinvest nem is kertelt az Orbán Viktornak küldött decemberi levelében: az acélipari óriás számításai szerint a kokszoló mellett a kohó újraindítása révén a teljes folyékony fázis üzembe állítása, majd a 60 százalékos kapacitás elérése 150 millió eurós költséggel jár. A DO birtokába került vezérigazgatói levélben azonban úgy fogalmaz: vállalnák ezt a terhet, sőt az újraindítással párhuzamosan 55 százalékkal csökkenne az eddigi károsanyag-kibocsátás, vagyis komoly környezetvédelmi beruházással is számolnak. A Metinvest nemcsak határozott szándékkal bír, de megfelelő erőforrásokkal – bányák, alapanyag – is rendelkezik a vasgyár talpra állítása érdekében, áll a levélben. A december 15-én kelt levélre azonban egy hónap elteltével sem érkezett válasz.

De hol van az állam a kérők sorából?

Arra a felvetésre, hogy az állam is megvásárolhatná a Vasművet, Pintér Tamás úgy reagált: 2013 és 2019 között minden választási kampány alatt előkerült, hogy az állam megvenné a vasgyárat, akkor azonban az üzletből nem lett semmi – a hivatalos kommüniké szerint a tulajdonos miatt. Most azonban ilyen akadály nincs, ennek ellenére egyértelműen úgy tűnik, hogy hiába van végre lehetőség az állami vásárlásra, arra valójában nincs is szándék – ezt erősíti az is, hogy nem lett stratégiailag kiemelt felszámolás a Dunaferré:
– Azt gondolom, hogy ez csak azokat lepte meg, akik nagyon szerettek volna hinni a kormánypártok ígéreteinek. Az államnak sem 2013-ban, sem 2019-ben nem volt szándéka megvenni a Dunaferrt, mert ha valóban ezt szerették volna, akkor azt el tudták volna érni. Mára ez még egyértelműbb, hiszen most semmilyen akadálya nincs az állami felvásárlásnak, akár már holnap állami kézbe kerülhetne a gyár, és garantálhatnák a több ezer ember megélhetését – mégsem teszik.
Közben a Dunaferrnek dolgozó egyik cég a vasmű nehéz helyzete miatt felfüggesztette a vállalat területén végzett tevékenységét, 124 munkavállalójukat a szakszervezetek tájékoztatása szerint átveszi a Dunaferr. Kérdés, hogy a Dunaferr így szervezi-e maga alá a korábban kiszervezett feladatait és munkavállalóit, vagy pedig ez is csak egy átmeneti megoldás. Néhány héten belül ez is kiderül.

A bérmunka az újabb mentőöv?

A Dunaferr iránt érdeklődő Liberty Steel három hónapos – feltehetőleg bérgyártásra vonatkozó – megbízási szerződést kötött a dunaújvárosi vasmű felszámolásával megbízott vagyonfelügyelővel; ezt a Portfolio gazdasági portál írta meg az iparági hírekre szakosodott Argus Media értesüléseire hivatkozva. A szakportál emellett azt, a sajtóban már korábban megjelent információt is megerősítette, hogy a Liberty már be is jegyezte magyarországi cégét Liberty Central Europe néven.
Ezzel az átmenetinek tűnő megoldással legalább három hónapra biztossá vált a jelenleg felszámolás alatt álló vállalat további működése. Az ideiglenes üzemeltetési szerződést akkor írták alá, amikor a Liberty küldöttsége január elején látogatást tett Dunaújvárosban, eközben pedig Budapesten is tárgyaltak a magyar kormány képviselőivel. Ez a fejlemény nem meglepő annak fényében, hogy december végén Fazekas Attila felszámolóbiztos és ideiglenes vagyonfelügyelő arról beszélt, hogy a szakmai befektetővel történő tartós megállapodásig bérmunkában vagy bérbe adással kívánja biztosítani az üzemeltetést, így biztosítva a kokszoló és a folyékony fázis berendezéseinek üzemben tartását.

DMJV Önkormányzata
(A képek illusztrációk)

A rovat további hírei: Dunaferr

Három hónap üzemszünet a vasműben

Három hónap üzemszünet a vasműben

2023. aug. 09.

Hiába jött új tulajdonos, máris leállították a Dunaferr nagyolvasztóját, írta acélpiaci forrásokra hivatkozva a hvg.hu. Úgy tudjuk, október elejéig áll le a gyár – a folyékony fázis is.

A kizárt ukrán cégcsoport szerint "több furcsaság" is volt a Dunaferr-értékesítés során

A kizárt ukrán cégcsoport szerint "több furcsaság" is volt a Dunaferr-értékesítés során

2023. júl. 21.

A hvg.hu szúrta ki egy ukrajnai tanácsadó cég honlapján a Metinvest csoport közleményét, amely szerint a pályáztatás során a kormány egyfelől inkább eltántorítani akarta az érdeklődőket, másrészt a 200 millió euró körülire taksált érték is bezuhant. 

Kérdések és dilemmák a Dunaferr eladása kapcsán (1.)

Kérdések és dilemmák a Dunaferr eladása kapcsán (1.)

2023. júl. 20.

Szerkesztőségünk új sorozattal kívánja szolgálni a téma iránt érdeklődők hiteles és pontos tájékoztatását a város és a térség meghatározó foglalkoztatója, a Dunaferr eladása kapcsán.

Pintér Tamás a Dunaferr értékesítéséről: "... ebben a témában nincs helye politikának"

Pintér Tamás a Dunaferr értékesítéséről: "... ebben a témában nincs helye politikának"

2023. júl. 12.

A vasmű tervezett akvizíciója kapcsán Pintér Tamás polgármester is kifejtette véleményét hivatalos facebook felületén. Mint írta, számára a munkavállalók érdeke az első számú szempont.

A Liberty Steel lett a befutó a Dunaferrért folyó pályázati versenyben

A Liberty Steel lett a befutó a Dunaferrért folyó pályázati versenyben

2023. júl. 11.

A Liberty Steel nyertes, 55 millió eurós ajánlata fontos mérföldkő, de a munka neheze csak most kezdődik – a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) nyomatékosította ezt, idézi az MTI.

Több cégcsoport is verseng a Dunaferr tulajdonlásáért (FRISSÍTVE!)

Több cégcsoport is verseng a Dunaferr tulajdonlásáért (FRISSÍTVE!)

2023. máj. 10.

Iparági forrásokra hivatkozva közölt részleteket a Dunaferr eladásáról a HVG.hu: a lap információi szerint a vasműért négy cég/cégcsoport száll versenybe. Frissítés: a portfolio.hu úgy tudja, a Liberty Steel is a kérők között szerepel.

Pintér Tamás: "Minden dolgozóra szükség van!"

Pintér Tamás: "Minden dolgozóra szükség van!"

2023. ápr. 27.

Átgondolt, felelős, szakmai és piaci alapokon nyugvó döntést vár a Dunaferr eladása kapcsán a kormányzattól Pintér Tamás. A polgármester álláspontja mellett sorra vesszük a vasgyár lehetséges kérőit is!