Dunaújváros Hetilap

Iváncsa szerint nekünk nem jár pénz. Szerintünk jár! És baj, ha nem jut!

Fábos Zsolt - 2023. március 16. 18:25

A képviselőtestület mindösszesen 54 napirendi pontban hozott határozatot, köztük számos fajsúlyos kérdésben a Városháza közgyűlési termében ma délelőtt. Fókuszban: Iváncsa!

A napirendi pontok egyeztetése után fontos kérdésekben döntött a város közgyűlése csütörtöki ülésén.

Intézményi színtéren

Új temető rendeletet alkotott a testület, változtatott a köztisztviselők illetményalapján, valamint a személytaxi-szolgáltatás legmagasabb hatósági díját is megállapította. E szerint az alapdíj 1500, a kilométer díja 390, míg a percdíj 100 forintra változhat. Egyetért a város a Gárdonyi iskola névváltoztatási kérelmével, így a következő tanévtől már Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néven működhet tovább. Támogatja a testület, hogy a Dózsa iskolában növekedjen az SNI-s tanulók létszáma. Az idei esztendőben is csatlakozik városunk a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, melyre 4 millió forint kíván fordítani. Barta Endre egyéni képviselői indítványát elfogadva, az idei esztendőben is minden újszülött üdvözlő csomagot kap ajándékba. Városunk bérleti szerződést köt a Miskolci Zsidó Hitközség szervezettel, amely lehetővé teszi számára az ingyenes ételosztást az Erdő sor 37/A szám alatti található volt kollégium épületében. Személyi kérdésben is született döntés. A következő öt évben is Kováts Rózsa irányítja az Munkásművelődési Központot. A DVG Zrt. a balatonszabadi, harkányi, balatonkenesei üdülők mellett mostantól a dunapataji üdülőt is üzemeltetni fogja.

Futunk a pénzünk után

Dunaújváros és Iváncsa még 2017-ben kötött ingatlanfejlesztési keretmegállapodást, amely szerint a szerződés aláírásától a nemzeti és Európai Uniós forrásból ingatlanfejlesztések-beruházások megvalósítása érdekében együttműködnek Iváncsa közigazgatási területének külterületi részén, egyben a felmerülő helyi iparűzési adó és költségek megosztásának rendjét is szerződés rögzítette, azt is, hogy a befolyó helyi iparűzési adót 50-50 % arányban megosztják. 2021-ben különleges gazdasági övezet létrehozása követően a közgyűlés kinyilvánította, hogy két települési önkormányzattal megkötött adómegosztási megállapodást érvényesnek és hatályosnak tekinti. Néhány héttel ezelőtt érkezett meg Iváncsa polgármesterének, Molnár Tibor úrnak a levele, melyben megküldte a megállapodás felmondásának határozatát. Dunaújváros közgyűlése szerint ez lépés Iváncsa részéről „sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményeit” és nem fogadja el.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester még ennél is tovább ment és feltette a kérdést a Fidesz képviselőinek címezve, hogy nem érzik-e felelősségüket, hogy akkori döntésükkel ennyi pénz elvettek a várostól? Vállalják a felelősséget! Mi pedig most: futhatunk a pénzünk után – fogalmazott Szabó Zsolt. 

Fontos fejlesztések

Közgyűlésünk döntött már az idei évi beruházásokról, arról, hogy hét különböző fejlesztési célú hitelt szándékozik felvenni összesen 594 millió Ft összegben, most pedig már a konkrét szerződések megkötéséről született határozat. Parkolókra 99 millió, közvilágítás fejlesztésre 99 millió, közösségi találkozó pont és közösségi internet kialakítása 99 millió, Északi lakóterület csapadékvíz elvezetésére 30 millió, önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítása 99 millió, míg a könyvtár, MMK napelemes beruházására 69 millió forintot kíván biztosítani.
A testület döntött a város közigazgatási területén végzendő közfeladatok ellátására vonatkozó szolgáltatási keretszerződés, a Mátyás király úti zöldterületen tervezett új parkolóhelyek közterület-alakítási tervének jóváhagyásáról, valamint a Névtelen árok vízilétesítmény-üzemeltetési szerződéséről is. Zárt ülésen pedig döntöttek a képviselők az idei évi „Dunaújváros Közbiztonságáért” díj adományozásáról.

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.