Igazi április, néha több, néha még több csapadékkal, a hét végén szép tavasszal

Öcaline - 2023. április 17. 15:30

Egészen csütörtökig kitart az esős, változékony idő, aztán naposabbra fordul a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. De a hét második felében is lehet égi áldás – helyenként nem kevés.

"Kelet felől záporok, zivatarok" – bár hivatalosan csak a mai napra vonatkozik, majdnem a teljes hétre érvényes Krausz Mikes Miklós heti előrejelzésének nyitó gondolata. A Köpönyeg.hu tematikus időjárási portál szakértő szerkesztője szerint ma délután is folytatódik az elmúlt napok képlete: a szórványos napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, igaz, ma már csak szórványosan alakul ki zápor, valamint – főleg délen – zivatar. Megerősödik az északkeleti szél, térségünkben 17-19 fok várható.
A közeli kilátások hasonló mutatókat ígérnek a friss modellek szerint: kedden gomolyfelhős időre számíthatunk, többfelé záporral. Ismét elsősorban a déli országrészben fordul elő zivatar, de mindenütt erős marad az északkeleti szél. Visszaesik a hőmérséklet, 15-17 fok körüli értékeket mérhetünk délután.
Változást hozhat viszont a szerda: eleinte a Dunántúlon borongós idő lesz záporesőkkel – és reménykedhetnek az égi áldásban az északi hegyes-völgyes vidékek lakói is –, majd délutántól mindenhol csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Mérséklődik a légmozgás is, viszont lesznek hűvösebb térségek, ahol csak 10-12 fokos maximumok várhatók, a középső és déli országrészben 16-18 fokos maximumokkal számolhatunk.
A hét közepétől naposabb, derültebb idő várható a középtávú előrejelzések specialistája szerint: csütörtökön és pénteken is többórás napsütésre van kilátás gomolyfelhőkkel. A délutáni órákban elszórtan fordul elő zápor, és marad a 15-17 fok körüli maximum, valamint az élénk északkeleti szél. A hét végén derült, napos idővel számolhatunk, és bár szombaton még lehet némi csapadék, vasárnap már egyértelműen a napsütés dominál. Emelkedik a hőmérséklet is: szombaton 16-18, vasárnap 20 fok körüli maximumok lehetnek.

Az elmúlt napok mozgalmassága lassan, de biztosan véget ér – a hét végére szép tavasz köszönthet ránk!

(Fotó: Így látjuk MI! – Lukács János felvétele)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

2024. már. 27.

Számos olyan kisebb-nagyobb munka van egy otthon kialakítása, felújítása során, amelyet magunk is elvégezhetünk, ugyanis nem igényel különösebb szaktudást, speciális szerszámokat és eszközöket. A felületkezelések is ilyenek. (X)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

2024. már. 26.

Nagyon szubjektív és nagyon nosztalgikus beszámoló következik, drága olvasók és aranyos mindenki, egyszerűen nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni arról a jubileumi eseménysorról, amivel a 70. születésnapját ünnepelte a Széchenyi István Gimnázium. (Nekem, naná: a Münnich.)

Motorfelújítás profi kivitelben

Motorfelújítás profi kivitelben

2024. már. 26.

Egy veterán autó, vagy annak egy bizonyos részének felújítása nemes feladat, ugyanakkor elképesztően komplex, idő-, pénz-, és energiaigényes folyamat is egyben. (X)

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

2024. már. 26.

Városunk az ország egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező települése, történelme pedig bőven visszanyúlik Sztálinváros építésének kezdetén túlra. Bővelkedünk természeti és kulturális kincsekben, felsorolni is nehéz, hogy mennyi itt a látnivaló, amire büszkék lehetünk. 

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

2024. már. 26.

Ma már nem luxus egy saját otthoni szauna, de fontos ennek precíz elhelyezése és karbantartása. Ehhez szükséges egy vízszintes, teherbíró alap melyen el tudjuk helyezni szaunánkat, és persze fontos az is, hogy az alap elbírja a szauna, valamint a benne tartózkodó személyek súlyát. (X)

Így lehetsz te is profi sportfogadó

Így lehetsz te is profi sportfogadó

2024. már. 25.

Mivel az emberek szeretik a sportokat, így előszeretettel élnek a sportfogadás lehetőségével is. A többségük viszont sejtésekre alapozva, ösztönösen rakja meg tétjeit, lehet, hogy párszor bejön nekik, de hosszú távon garantáltan pénz nélkül távoznak a kasszáktól. (X)

Emelkedő értékek – a nyuszi már nyárias meleggel érkezik

Emelkedő értékek – a nyuszi már nyárias meleggel érkezik

2024. már. 25.

A periódus elejére változékony napokat, a végére (húsvét hétfőt is ideértve) nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője. Masszívan 20 fok fölötti értékekkel búcsúzik a március, nagyon durva.