Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Főszerepben a jazz – már másodszor!

Öcaline - 2023. június 11. 18:19

A korábbi kísérlet átütő sikere után újra koncertre várják a műfaj szerelmeseit a Sándor Frigyes Zeneiskola jazz tanszakos növendékeiből és tanáraiból álló formációk. A hangverseny helyszíne a kamaraterem lesz – hétfőn délután.

Nyolc blokkban lépnek közönség elé a Főszerepben a Jazz II. című koncert közreműködői:  a második koncert ezúttal is  arra kíván lehetőséget teremteni, hogy az élő esemény varázsa keretében találkozzon a közönség a Sándor Frigyes Zeneiskola jazz tanszakos növendékeivel.  Az alkalom június 12-én, hétfőn délután következik, a helyszín a zeneiskola emeleti kamaraterme lesz.
A koncerten többek között a zeneiskola fúvós zenekarát és alkalmi ütős formációját, a harmonikazenekart és a Black Velvet Band nevű formációt hallhatják a vendégek, a repertoárban klasszikus blues, jazz-rock, swing és persze sok-sok jazz sztenderd szerepel – a műfaj szerelmeseinek kihagyhatatlan élményt ígér a 17 órakor kezdődő bemutató.

A koncert ráadásul ingyenes, igaz, a tanszak hangszerbeszerzéseihez adományokat szívesen fogadnak! Szóljon a jazz – mindenkit várnak!

(Fotó: DO-archív)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán

DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán

2025. ápr. 22.

Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.

Eros Ramazzotti jövő tavasszal az MVM Dome-ban lép fel

Eros Ramazzotti jövő tavasszal az MVM Dome-ban lép fel

2025. ápr. 22.

Eros Ramazzotti, a világhírű olasz dalszerző-énekes jövő tavasszal ismét Budapesten ad koncertet. Az előadó Una Storia Importante című világkörüli turnéja keretében 2026. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "66 szezon"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "66 szezon"

2025. ápr. 20.

Egy film, amely sűrített formában mutatja be egy kassai uszoda 66 szezonját – a szereplők élettörténetein, régi képein és mai visszaemlékezésein keresztül idézi fel a holokauszt és a kommunizmus korszakát a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. 

DSTV: Rosti a Restiben – már másodszorra

DSTV: Rosti a Restiben – már másodszorra

2025. ápr. 17.

Folytatódott a nemrégiben útjának indított nagyszerű kezdeményezés a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola újabb diákja állíthatta ki a műveit az étteremben – az érdeklődők Kajtár Lara munkáiból láthatnak válogatást. Hangkép.

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

2025. ápr. 16.

Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

2025. ápr. 15.

Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

2025. ápr. 15.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.