Függönyt fel! – színes családi délutánt szervez a Wesley-Da Capo iskola
Aukcióval egybekötött adománygyűjtő művészeti délutánra várják az intézmény kínálata és programja iránt érdeklődőket – az eseménysorozat helyszíne az Arany János iskola "B" épülete lesz pénteken.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola gördülékeny működése érdekében szervezik meg a Függönyt fel! című eseményt december 1-jén, pénteken, tudatta a DO-val Kurina Laura igazgató. Mint a kínálat részleteiről elmondta, izgalmas művészeti kalandozásra várják az érdeklődőket – a zene-, a tánc- és a képzőművészet terében barangolva a családi délután vendégei betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé a Wesley-Da Capo tanárai segítségével.
A kötetlenül, szabad program helyszíne az Arany János Általános Iskola "B" épülete lesz, a függöny 15.30-kor gördül föl. A program szervezői interaktív foglalkozásokkal, beszélgetésekkel szeretnék bemutatni a művészeti iskola működését, múltját, jelenét. A zeneszobában zenész tanárokkal beszélgethetnek a vendégek, emellett kipróbálhatják a hangszereket. A közös muzsikával, énekléssel körített programra 16 és 16.30 órakor várják az érdeklődőket a 38-as teremben.
Tánctörténeti barangolásra a 21-es teremben lesz lehetőség – szintén 16 és 16.30 órai kezdettel, míg a képzőművész szak tanárai kreatív kézműves foglalkozást tartanak az ebédlőben 16 órától.
Ezzel még nincs vége: az aulában 17 órakor kezdődik a festészet tanszakos növendékek kiállítása – az esemény kínálatát a Wesley-Da Capo történetének rövid bemutatása, valamint több alkotás árverezése is színesíti. A nyílt nap záróeseményként – a tervek szerint 17.30-tól – a tornacsarnokban moderntáncos produkciókat láthat a közönség, majd a néptáncosoké lesz a porond; a táncház keretében több néprajzi tájegység alaplépéseit is megtanulhatják a vendégek!
A program nyitott – szeretettel várják a Wesley tanulóit, hozzátartozóikat és minden érdeklődőt!
(Címlap és belső oldali kép: Végh Zoltán; nyitó illusztráció: Wesley-Da Capo – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
Balett is színesíti a Violin palettáját, a moderntáncos csapat már a vb-re készül
2024. szep. 08.
Új kurzussal bővül a Violin Alapfokú Művészeti Iskola képzési programja: az idei tanévtől a balett alapjaival is megismerkedhetnek a kurzust választó fiatalok. A moderntáncos közösség nagy terveket dédelget – a világbajnokságra készülnek a violinos fiatalok.
DSTV: népszerű volt a foltvarró remekek bemutatója
2024. szep. 06.
Sokak tetszését elnyerő eseményt idéz fel újra a DSTV összeállítása. Az MMK adott otthont annak a különleges kiállításnak, amely Arnótczki Zsuzsanna foltvarró munkából adott áttekintést. Hangkép.
Közösen ünnepel a könyvtár és az MMK
2024. szep. 04.
Az 50 éves MMK és József Attila Könyvtár közös ünnepi rendezvényére szombaton várják a vendégeket. A tervekről már hírt adtunk, a teljes programterv itt, mindenkit várnak!
Ovisokat és alsósokat toboroz a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2024. szep. 04.
A címben említett korcsoportok mellett persze minden érdeklődőt vár az együttes a soraiba, de a felhívás elsősorban a fiataloknak szól.
ICA-D: újranyitják a kiállítást és Utószóval is várnak
2024. szep. 02.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) újranyitja Nemes Ferenc Ékezetek című átfogó egyéni kiállítását – a tárlatot a nyári szünet után keddtől szeptember végéig láthatja a közönség. Bónusz: a nyitónapon, azaz holnap folytatódik az Utószó élő irodalmi antológiai sorozata is!
DSTV: népdalosok találkoztak
2024. szep. 02.
Népszerű műfaj képviselői adtak randevút egymásnak és a közönségnek az MMK-ban, derül ki a DSTV összegzéséből. A VII. Országos Népdalkör találkozó keretében a város és a környék együttesei léptek pódiumra a közelmúltban – a publikum nagy örömére. Hangkép.
Közös ünnep és programözön lesz az ötvenéves évfordulón
2024. aug. 28.
Az új városban 1974-ben még egy intézményként bontott zászlót a könyvtár és a művelődési ház. Azóta eltelt ötven év, és különálló, ám egymástól mégsem elválasztható intézményként működik a József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ.