Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást
A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.
Az ország északnyugati és középső régiójára – ideértve Fejért, Pest vármegyét, illetve a nagy tűzijátékra készülő fővárost – első, Veszprém vármegyére másodfokú riasztást adott ki reggel a nap közben, de kivált az esti órákban várható zivatarok és felhőszakadás miatt a Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt., vagyis a HungaroMet.
A szolgáltató hivatalos honlapján a riasztás indoklásaként azt írják, hogy legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén – ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében –, valamint az Északi-középhegység nyugati részén lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. A friss előrejelzés szerint délelőtt valamelyest kisebb, délután már nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos széllökés, intenzív, 15-20 milliméternyi, illetve jégeső kísérheti.
A HungaroMet prognózisa azzal is keseríti a szabadtéri programokra készülőket, hogy délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű jégeső, valamint 30-50 milliméter csapadékot hozó felhőszakadás társulhat. Kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén – vagyis a másodfokú riasztás érintett területein – akár 50 millimétert meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti.
Aki egy kézlegyintéssel intézi a el a figyelmeztetést, annak itt a friss prognózis utolsó fejezete: e szerint az esti, késő esti órákban csak lassan csökken a zivatarhajlam, ugyanakkor teljes lecsengés az éjféli órákban sem valószínű.
(Forrás és illusztráció: HungaroMet)
A rovat további hírei: Sziréna
Bréking: baleset a 6-oson, félpályás útzárral (FRISSÍTVE!)
2023. júl. 21.
Munkagép és személygépkocsi ütközött össze Kisapostagnál ma reggel. Itt a gyorshír, az állomány frissülhet. Csak óvatosan! (FRISSÍTVE!)
Vádemelés a pénzmosó ellen
2023. júl. 20.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség pénzmosás bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a más által elkövetett bűncselekményből származó pénzzel pénzügyi műveletet végzett és ezzel közreműködött a bűnös vagyon elleplezésében.
Zárkatársára támadt – helyben hagyhatják az ítéletét
2023. júl. 19.
A férfi egy cipőfűző miatt okozott életveszélyes sérülést a pálhalmai bv-intézetben. Nagyon durva történet, most a Győri Fellebbviteli Főügyészség döntött az ügyében.
Késsel akarta rendezni a nézeteltérést
2023. júl. 18.
Az adonyi nő nehezményezte, amiért számonkérik rajta az általa kölcsönkért kerékpár hollétét. Mellkason szúrta 62 éves ismerősét – és akad a történetben még egy fordulat, értesült a DO.
Meteo extra: harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe!
2023. júl. 15.
Egészen jövő hét szerda éjfélig harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben az ország egész területén – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ahogy már a hét elején is jósoltam.
Meteo extra: riasztás a zivatarok miatt (FRISSÍTVE)
2023. júl. 13.
Harmadfokú riasztás adott ki heves zivatarok veszélye miatt a meteorológiai szolgálat reggel Fejér vármegye déli járásaira – a térség középső részén másodfokú riasztás érvényes. Gyorshír. (FRISSÍTVE)
Halálos baleset a 6-os úton – útlezárással (FRISSÍTVE)
2023. júl. 12.
Három gépjármű ütközött össze Ercsinél, egy 61 éves ráckeresztúri férfi vesztette életét a végzetes találkozás során. Kora reggel történt a baleset, de órákon át, majdnem délig tartott a teljes útzár a 6-os főúton. (FRISSÍTVE)