Véget ért a tűzgyújtási tilalom

Terdik Péter - 2024. október 22. 17:30

Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz; október elejétől egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni, a munkaszüneti napok kivételével, szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.

A tűzgyújtás néha elkerülhetetlen, de nem árt megfelelő odafigyeléssel és óvatossággal tenni. 

Akár közösen

Véget ért a tűzgyújtási tilalom – erről számolt be Orosz Csaba önkormányzati képviselői, aki azt tanácsolja a városlakóknak-szomszédoknak, hogy komposztálják amit lehet, de azon felül bátran egyeztessenek, gyűjtsék össze közösen az égetésre szánt dolgaikat, és lapáttal, vasvillával, meg persze vízzel felszerelkezve hangolják össze tűzgyújtást. Ha kevesebb a füst, kevesebb a bosszankodás, ha pedig többen vannak, biztonságosabb a művelet. 

Gondoljunk a téli álmot alvókra! 

A tűzgyújtást megelőzően figyelmet kell fordítani az avarban menedéket kereső kisállatok biztonságára is. A képviselő szerint érdemes a felvételekhez hasonló kupacokat néhány méterre arrébb pakolni, megmozgatni – ezzel is védve például a sünöket. Az sem kérdés, hogy a műveletet csak úgy végezzük, hogy értéktárgyakban, ingatlanokban, és persze emberekben még véletlenül se tegyünk kárt. 

Ha mégis bekövetkezik a baj, akkor a 112-es segélyhívó számon kérhetünk segítséget. De inkább ne legyen baj!

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Sziréna

Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)

2025. már. 05.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése miatt. Ha valaki tud a hollétéről, jelezze, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)

Ítélet született a trafikrabló ügyében

Ítélet született a trafikrabló ügyében

2025. már. 01.

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki kirabolt egy dohányboltot városunkban még december végén. 2 év 10 hónap börtön lett a mese vége, értesült a DO.

Újabb drogdílert fogtak el

Újabb drogdílert fogtak el

2025. feb. 28.

Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.

Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]

Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]

2025. feb. 25.

Komoly rendőrségi akció helyszíne volt a városközpont késő délelőtt: 7-8 járműből álló konvoj vett körbe szempillantás alatt egy fekete Mercedest, a kocsi gazdáját bilincsben szállították el a helyszínről. Mutatjuk, és remény szerint jövünk még a részletekkel. (FRISSÍTVE az ORFK címszavas válaszával.)

Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel

Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel

2025. feb. 21.

Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!

Kazánházi bevetésen a lánglovagok

Kazánházi bevetésen a lánglovagok

2025. feb. 20.

Családi ház pincéje gyulladt ki Mezőfalván még múlt vasárnap. A dunaújvárosi egységek a helyi önkéntes tűzoltókkal együtt fékezték meg a lángokat.

Bíróság elé állhat a trafikrabló

Bíróság elé állhat a trafikrabló

2025. feb. 14.

Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.