Sztálinváros

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. már. 03.

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. jan. 19.

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.

Máris Dunapentele!

Máris Dunapentele!

2018. okt. 28.

Tegyünk egy gondolatkísértetet. Tudjuk, hogy Pentele Szálinvárossá válásáig, az új név felvételéig az első felvetéstől hónapok teltek el. Most képzeljük el: az ősi név visszavételéhez természetes körülmények között mennyi idő kellett volna? A válaszig idézzük fel a „keresztelés” előtti időket.

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

2018. okt. 23.

Újváros népe túlvolt már azon a megrázkódtatáson, amit az 1953 nyarán hozott országos beruházási megszorítás okozott. A város és a vasmű építésében törés keletkezett ugyan, de az élet végül is ment tovább. És bár az ’53-ban fejlesztésre fordított pénz két év alatt egyharmadára csökkent – de a nagyolvasztó felépült és 1954 februárjától termelni kezdett. Visszatért a remény.

Nők a „kirakatban”

Nők a „kirakatban”

2018. ápr. 30.

Turbacsnét keresem egy fotón. A szemem kigúvad, próbálkozom, hiába. Pedig a képaláírás szerint ott kell lennie. Az Intercisa Múzeum gyűjteményében a kép megvan, ezzel a kóddal regisztrálták: 594 sz. MTI Foto Főosztály felvétele, Ka 628/69. SZE. Ám aki a Dunapentelei Pártbizottság egyik 1951-es ülésén készült, megfakult fotográfián fölfedezni szeretné Turbacsnét, az csalódik.

További sorsa nem ismert…

További sorsa nem ismert…

2017. okt. 29.

Volt egyszer egy ember. Nem, hiába csábít a gyermekmondóka a folytatásra, szakálla nem volt kender, még csak nem is mászott föl arra a bizonyos fára, legalábbis nincs adat ennek az embernek a mászási szokásairól. Az viszont biztos, ha nem is a sárba, de leesett. Zuhant. Nagyot.

Sztálinváros polgára voltam

Sztálinváros polgára voltam

2017. okt. 27.

A sztálinvárosi polgár állt azon szakmai program középpontjában, amelyhez csatlakozott a Dunaújvárosi Egyetem is.

Dékán, a sztálinvárosi vamzer

Dékán, a sztálinvárosi vamzer

2017. feb. 25.

1958 áprilisában új lakója lett Pálhalma fegyintézetének: egy csalás és sikkasztás miatt elítélt címeres gazember. Nem volt rutinos rab, az első büntetését töltötte. Hallomásból ismerte azt a világot, ahová csöppent, hisz sok embert juttatott a rácsok mögé. Dékán fedőnéven ugyanis hivatásos besúgó volt.

A semmit érők árnyéka

A semmit érők árnyéka

2016. nov. 20.

Ma is elővesz egy kötegnyit a kisszekrényből. Napi kényszere, hogy frissítse az agyát. És hogy mindig felszakítson egy régi sebet… mert az idős Géza bácsi, a vénségére magára maradt ember hajlamos csak a rosszra emlékezni. A magány nem jó tanácsadó.

Elmaradt a forradalmi zenés lakoma…?

Elmaradt a forradalmi zenés lakoma…?

2016. okt. 30.

„Az Arany Csillag Szálló éttermében bevezették a vasárnap déli zenét. A vendégek opera és keringő hangjaira fogyaszthatják ebédjüket – zenedíj felszámolása nélkül.” Kivételes lehetőség! Vajon hányan éltek vele azon az októberi utolsó hétvégén?

A városkép-szabász

A városkép-szabász

2016. okt. 29.

Pentelére érkezett. Dolga végeztével Dunaújvárosból távozott. Közben Sztálinváros volt a főműve – már ami a városképet illeti. A hajdani főépítész keze nyomát most már örök időkig őrzi a település.

A hamis emlékezet – és a véres valóság

A hamis emlékezet – és a véres valóság

2016. okt. 25.

„… nem volt semmiféle tömegbe lövés a laktanyából. Csak a tömeg fölé lőttek a katonák figyelmeztetésül…” Mintha az ’56-ot követő megtorlás idejéből, a pártsajtóból származnának e szavak. De nem… a tényeket még akkor sem merték letagadni. Inkább elhallgatták.