Jó hangulatú tornát rendezett a DSE
Nyolc gyermekcsapat vett részt a Dunaferr SE Röplabda Akadémia által meghirdetett tornán, melyet a hazaiak végül a hetedik helyen zártak.
Nyolc csapat, a Kecskeméti Vásárhelyi, a Kecskeméti Arany, a Fehérvári MÁV Előre, a Kaposvári Röplabda Akadémia, a DÁGI KSE, a Dunaferr SE Röplabda Akadémia, a Sümeg SE és a Dunakanyari SE részvételével rendezett tornát a gyermek röplabdázók számára az újvárosi akadémia. A hangulatból már kora délelőtt látható volt, hogy a fiatalok mennyire várták ezt az eseményt, melyet két pályán rendeztek meg. A nyolc együttest két négyes csoportra osztották, ahonnan a legjobbak kerültek a felsőházba, míg a vesztesek a helyosztókon szerepeltek. A hazaiak számára igazán érdekes megmérettetés volt a torna, hiszen a szakvezetők azokat a gyermekeket is beépítették a csapatba, akik még csak most ismerkednek a sportággal. Az első összecsapáson az újoncokkal kiegészült dunaújvárosi csapat a Dág ellen kezdett. A meccs jól indult a hazaiak számára, hiszen az első szettben szépen teljesítettek, de a fordulás nem sikerült jól, így végül a vendégek örülhettek (0:2). A második meccsen a kecskeméti Vásárhelyi csapata győzte le a kaposvári fiúkat 2:0-ra, majd ismét a Szücs Ákos által vezetett a hazaiak léptek pályára, ezúttal a kecskeméti Vásárhelyi fiúk ellen.
A találkozó nagyon szép labda meneteket hozott, összességében a dunaújvárosi fiúk jól szerepeltek, de ez sajnos a végeredményben (0:2) nem látszott. Bár az első szett még szoros volt, de fordulás után sajnos nem sikerült taratani a lépést a Vásárhelyivel. A folytatásban a Dág csapatát legyőzte a Kaposvár 2:0-ra, akik ezt követően a DSE Röplabda Akadémia ellen játszottak. A hazai csapat játékosainak szép, pontos bejátszásai, ütései sajnos kevésnek bizonyultak a kaposvári fiúk ellen - bár itt is láthattunk számos látványos labdamenetet -, így ezt a meccset is 2:0-re vesztettük el. Közben a másik négyest a Fehérvár nyerte, míg az utolsó helyen a Dunakanyar végzett, így a Dunaferr az utóbbi gárda ellen játszotta a helyosztót a 7-8. helyért. A dunaújvárosiak magabiztosan kezdtek, a nyitások pontosak voltak, amikkel sok pontot szereztek, ezek után egyértelmű volt az első szett megnyerése. A fordulásnál érezhető volt, hogy a Dunakanyar meg akarja fordítani a mérkőzést, ami sikerült is nekik, így egyenlítettek a párharcban. A mindent eldöntő harmadik szett elején a hazaiak edzője, Szűcs Ákos összekapta a csapatot, ami olyan jól sikerült, hogy sikerült a győzelem, ezzel együtt a 7. hely megszerzése. A tornát végül nagy csatában a kecskeméti Vásárhelyi nyerte.
A torna végeredménye: 1. Kecskeméti Vásárhelyi, 2. Fehérvári MÁV Előre, 3. Kecskeméti Arany, 4. Kaposvári Röplabda Akadémia, 5. Sümeg SE, 6. DÁGI KSE, 7. DSE Röplabda Akadémia, 8. Dunakanyari SE
A rovat további hírei: Sport
Újra hazai pályán a futsalosok
2024. szep. 27.
A Tolna-Mözs elleni hazai összecsapáson őrizné meg hibátlan mérlegét az NB II Nyugati csoportjában a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.
A címvédő érkezik
2024. szep. 27.
Az éllovas Brassó elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.
Az SZP-Asztalos nyerte a rangadót
2024. szep. 26.
A címvédő Karmacsi mellett már csak az SZP-Asztalos együttese hibátlan a városi kispályás labdarúgók ST Solar csoportjában.
Újra fociztak az ovisok (galériával)
2024. szep. 26.
Remek időben, kiváló hangulatban rendezték meg a 2024-es Ovi Foci Kupa második fordulóját a Római Városrészi Tagóvodában kedden délelőtt.
Új elnökséget választott a DKSE
2024. szep. 25.
Mátyás Gábor immáron ötödik ciklusát kezdheti meg a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület ügyvezető elnökeként.
A legfiatalabbak is szőnyegre léptek
2024. szep. 25.
A Halas Kupán öt, a Csongrádon megrendezett diákolimpián egy éremnek örülhettek a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői.
Kilenc DLSE-érem a tanévnyitó versenyen
2024. szep. 25.
Remekül szerepeltek újszászi versenyükön a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE gyermek és serdülő korú sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén.