Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes jubileumi műsora

Program | Bartók Kamaraszínház | Forrás
Program

Dátumok:

2017.12.15. 16 óra

2017. 12.15 19 óra

2017.12.16. 15 óra

Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes jubileumi műsora

A 65 éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes eddigi legnagyobb jubileumához érkezett. Idei rendezvénysorozatuk újabb állomáshoz érkezett.
A minden évben megrendezésre kerülő csodálatos decemberi táncelőadásuk december 15-én kerül megrendezésre. 16 órától „Táncban élünk” címmel valamennyi gyermek és felnőtt csoport műsorát tekinthetjük meg, míg 19 órától „Múltunk és jelenünk” kap rivaldafényt, ahol a felnőtt és az ifjúsági csoport mellett a régi táncosok műsorát is láthatjuk a Bartók Színházban.
December 16-án 15 órától pedig az „Eltáncolt éveink” címmel az egykori és a jelenlegi táncosok közös műsorát tekinthetjük meg.
Élőzenei kíséretről a Galiba zenekar gondoskodik, akik már több alkalommal is bizonyították zeneiségüket.

Jegyek már kaphatók a Munkásművelődési Központban munkanapokon 8-18 óra között, egységesen 2000 Ft-ért előadásonként.