Ütközések

Színház | Bartók Kamaraszínház | Forrás
Színház

Dátum:

2019.05.15.

ÜTKÖZÉSEK

Az „Ütközések” című előadás a ma emberéről szól. Férfiakról és nőkről, olyan történetekről, amelyek önállóan is érvényes események, de összességében egy változatos képet mutatnak rólunk.

Milyenek vagyunk? Hol kedvesek, máskor gyarlóak, vágyakozunk a szerelem után, s ha elérjük, nem tudunk vele mit kezdeni. Harcolunk egymással és magunkkal, támogatjuk és eltiporjuk egymást, elfogadunk és kitaszítunk, együtt sírunk és nevetünk. Naponta ütközünk, szétválunk, majd újra egymásra találunk. Vékony és veszélyes ez a vonal, hiszen ki tudja valójában, hogy hol húzódik meg a határ a szerelem és a kegyetlenség, a bosszú és a megváltás között! Képek, metszetek rólunk, emberekről.

Alkotók:

Rendező: Dimény Levente / Zeneszerző: Cári Tibor / Díszlet, jelmez: Cristina Breteanu / Dramaturg: Szalay Tamás

Koreográfusok: Andreea Belu, Brugós Sándor, Dimény Levente, Györfi Csaba, Juhász Zsolt, László Csaba, Kerekes Dalma, Tőkés Imola, Baczó Tünde

Előadók:

A Nagyvárad Táncegyüttes tánckara: Brugós Sándor Csaba, Forgács Zsombor, Forgács-Popp Jácint, Joó Renáta, Kacsó Bálint, Kerekes Dalma, Rácz Lajos Levente, Schmith Nándor Gyula, Szabó Enikő Ágnes, Szabó Mercédesz, Tőkés Imola

Nagyvárad Táncegyüttes zenekara: Bartalis Botond, Dallos Levente, Székely Boglárka m.v., Székely István, Szukits Éva, Veres Lóránt m.v.

Bővebb információ és jegyár: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2019-04/