Milliós fejlesztések városunkban
Mintegy hétszáz millió kormányzati támogatást kapott a város decemberben, és több intézmény pályázott sikerrel fejlesztési forrásokra. Ezekről számolt be csütörtökön Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő.
Mintegy hétszáz millió kormányzati támogatást kapott a város decemberben, és több intézmény pályázott sikerrel fejlesztési forrásokra. Ezekről számolt be csütörtökön Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő.
– Hasznosnak bizonyult a polgármesteri és az országgyűlési munka szétválasztása, hiszen Dr. Galambos Dénes támogatásával, lobbijával sokat tudott és tud tenni a jövőben is a városért, a térségért – mondta Cserna Gábor polgármester, majd megköszönte a képviselő közbenjárást, hiszen decemberben mintegy 700 millió forint kormányzati támogatást kapott Dunaújváros.
A polgármester beszámolt az elmúlt időszakban elnyert intézményi pályázatokról is. Olyan KEOP-os (Környezet és Energia Operatív Program) kiírásokra pályáztak sikerrel, amellyel napelemes működtetést, a rezsi csökkentését szolgáló beruházások valósulhatnak meg. Ilyen a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet, amely a tavaly átadott négymilliárd forintos műtőblokk után most 230 millió forint támogatást nyert el az energiahatékonyság növelése érdekében. Ugyanilyen fejlesztési támogatást kap 191 millió forint értékben a Dunaújvárosi Főiskola. Cserna Gábor azt is hozzátette, Rácalmás 24, míg Adony 50 millió forint támogatást nyert el a KEOP-os pályázaton. A „rugalmas életkörülmények megteremtésére” 33 millió forintot nyert el az Egészségmegőrzési Központ, ők egy TÁMOP-os (Társadalmi Megújulás Operatív Program) kiíráson indultak.
Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a legutóbbi, a képviselői fogadóiroda megnyitása óta is folyamatos a munkájuk. A kormány több kiegészítő támogatásról döntött még tavaly év végén. A december 19-i Magyar Közlönyben kihirdetett kormányhatározat értelmében Perkáta 65, Kulcs 8, Dunaújváros pedig 150 millió forint rendkívüli támogatásban részesült. A kormány az ország 68 településének biztosított fejlesztési támogatást, amelyek a Közlöny december 23-i számában jelentek meg. Dunaújváros további 550 millió forint támogatást kapott, így összesen 700 millió forint kormányzati támogatás áll majd a város rendelkezésére. Ezt az összeget fejlesztési célokra, pályázati előkészítésre, önrész biztosítására fordítanak.
Dr. Galambos Dénes azt is elmondta, Ercsi 330 millió forintot kapott, amelyből az óvoda és az iskola strukturális átalakítását, a belterületi utak felújítását tudják megvalósítani a pályázati előkészítés mellett.
– Amikor fizetőssé vált a Pentele-híd az útdíj bevezetése kapcsán, Font Sándor képviselőtársammal azonnal levelet írtunk Fónagy János államtitkárnak, hogy ne legyen fizetős a híd használata, vagy legalább egy megyei matricával lehessen használni. Nekünk a Pentele-híd fontos, erre tettük a voksunkat - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Hozzátette, Tasó László szakállamtitkárnak is amellett érvelt, hogy díjmentes legyen a híd használata. Az útdíjrendszert január végéig felülvizsgálják, s a próbaüzem után születhet végleges döntés róla. A képviselő bízik a pozitív döntésben.
A rovat további hírei: Közélet
Profi futópad a lánglovagok szolgálatában
2025. nov. 14.
Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.
Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért
2025. nov. 14.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.
Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek
2025. nov. 13.
Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.
Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka
2025. nov. 13.
Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.
Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!
2025. nov. 13.
A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!
Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
2025. nov. 12.
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját
2025. nov. 12.
Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.











