Dunaújváros Hetilap

Közgyűlés: így alakul a költségvetés!

Molnár Emese - 2015. február 19. 17:13

A közgyűlés ma elfogadta a 2015-ös költségvetést, mely alapján tizenhat és fél milliárd forint a város idei költségvetési főösszege, amelynek egyharmadát fejlesztési, kétharmadát pedig működési célokra fordítják.

A csütörtöki közgyűlés legfontosabb napirendje a város idei költségvetésének elfogadása volt. Az ellenzéki képviselők bírálták a tervezetet. Pintér Tamás, a Jobbik képviselője szerint az önkormányzati ágazat általános működési támogatása kevesebb az előző évinél. Ő is, Szabó Zsolt PM-es, Besztercei Zsolt DK-s képviselő a szociális támogatások csökkenését is nehezményezték. Módosító javaslataik, miszerint növeljék meg a szociális támogatások keretét más forrásból, például a labdarúgók támogatása helyett, nem kaptak többségi szavazatot. Cserna Gábor polgármester hangsúlyozta, stabil költségvetési évet jelent a mostani, amelyben pályázati önrészre is elkülönítettek forrásokat.

A 2015. évi költségvetés legfontosabb kiadási tételei:
- Utak, járdák felújítása 279 millió forint
- orvosi rendelők felújítása 39 millió forint
- önkormányzati intézmények felújítása, beruházásai 484 millió forint
- Százlábú híd felújítása 89 millió forint
- Fabó Éva Sportuszoda felújítása 45 millió forint
- Helyi közösségi közlekedés támogatása 386 millió forint
- Szociális és gyermekvédelmi feladatok támogatása 481 millió forint
- Intézmények működése (az állami támogatáson felül) 1,667 milliárd forint
- Városüzemeltetés (zöldterületek gazdálkodása, közutak, hidak üzemeltetése, közvilágítás, hulladékgazdálkodás, közbiztonság) 1,725 milliárd forint
- Városi nagyrendezvények (Parázs Varázs, Gyereknap, Augusztális, Adventi Forgatag, szilveszteri utcabál) 39 millió forint
- IVS pályázatok (Városháza és környezete, Római városrész) 832 millió forint

Március 1-jétől átalakul a szociális rendszer, amelynek lényege, hogy a jövedelemkompenzációt biztosító támogatások a járásokhoz, míg a kiadáskompenzáló segélyek az önkormányzatokhoz kerülnek.
Ez utóbbiakról (a támogatás megállapításáról, kifizetéséről, ellenőrzéséről) az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek. A csütörtöki ülésen elfogadták az új helyi szociális rendeletet. Szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni támogatás a helyi lakásfenntartási támogatás, a gyógyszerköltség-támogatás és a hátralékkezelési támogatás. Rendkívüli települési támogatást jelent az átmeneti segély (krízissegély, étkezési-ruházati támogatás, eseti gyógyszertámogatás, nyugdíjasok egyösszegű támogatása), a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás és az iskolakezdési támogatás.

Zárt ülésen döntöttek arról, hogy szponzori szerződést kötnek a DPASE Kft-vel 150 millió forint értékben az idei versenyszezonban való részvételéhez. 11 millió forint kölcsönt biztosítanak a Dunanett Kft-nek gépjárművásárlásra, megfelelő feltételek kikötése mellett.

Napirendre került az önkormányzati gazdasági társaságok szervezeti változásai, felügyelő bizottsági tagok megválasztása. Németh Tünde önkormányzati szóvivő tájékoztatója alapján ezek a következőképpen alakultak:

Dunaújváros MJV Közgyűlése a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. elnökének 5 éves időtartamra Mádai Balázs Gábort, valamint igazgatóságának tagjaivá 5 éves időtartamra Kovács Juditot, Horváth Józsefet, Kubovics Árpádot, Karcis Barnát választotta. A DVG Zrt. felügyelő bizottság tagjainak Dr. Ragó Pál Istvánt, Szepesi Attilát és Pintér Tamást választotta meg 5 éves időtartamra. A DVG Zrt. könyvvizsgálójának Tóthné Nagy Etelkát választotta meg egy éves időtartamra.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Kft. felügyelőbizottság tagjainak Kántor Károlyt, Friedrich Lászlót és Szőke Istvánt választotta meg 5 éves időtartamra. A Kft. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Tóthné Nagy Etelkát választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunanett Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő, Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjává Gombos Istvánt, Lassingleitner Antalnét és Lajcs Jánost választotta meg 5 éves időtartamra. A Kft. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Tóthné Nagy Etelkát választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Rauf Norbertet választotta meg egy éves időtartamra. A Kft. felügyelőbizottsági tagjává Iván Lászlót, Nyakacska Zsoltot és Simon Csabát választotta meg 5 éves időtartamra. A Kft. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Tóthné Nagy Etelkát választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a DVN Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. felügyelőbizottsági tagjává Téglás Zoltán Csabát, Hingyi Lászlót és Vágó Andrásnét választotta meg 5 éves időtartamra. A Zrt. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Viczkó Józsefet választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a DF-DKA Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. ügyvezetőjének újabb egy éves időtartamra Szemenyei Istvánt választotta meg. A DF-DKA Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjává 5 éves időtartamra Láng Csabát, Mészáros Virágot és Gál Rolandot választotta meg. A DF-DKA Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Tóthné Nagy Etelkát választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a Vasmű u. 41 Irodaház Ingatlanfejlesztő Beruházó és Értékesítő Kft. felügyelőbizottsági tagjává Nagy Zoltán Györgynét, Mészáros Lászlót és Pintér Attilát választotta meg 5 éves időtartamra. A Kft. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Viczkó Józsefet választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének újabb egy éves időtartamra Mórocz Erikát választotta meg. A Kft. felügyelőbizottsági tagjává Izsák Máté Jánost, Cserni Bélát és Vass Évát választotta meg 5 éves időtartamra. A Kft. könyvvizsgálójának egy éves időtartamra Tóthné Nagy Etelkát választotta meg.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a DVCSH Kft. felügyelő bizottsági tagjává Sztankovics Lászlót, Vass Józsefet és Selyem Józsefet választotta meg 5 éves időtartamra.

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.